Lehet-e szépen enni a hamburgert, tette fel a kérdést Görög Ibolya, protokollszakértő a Free Egyetem keretein belül megtartott előadásán. Ehhez hasonló hétköznapi és hivatalos problémákra, kérdésekre is választ adott, játékosan bevezetve közönségét a protokoll világába.
A Freeszfe által kéthetente szervezett Free Egyetem előadás-sorozat legutóbbi eseményét 2025. március 3-án rendezték. Görög Ibolya, protokollszakértő Mindennapi protokoll című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A jegyvásárlásnál az elsőre száraznak tűnő cím alatt ennyi állt: „Stand up”. De az előadás végére nyugodtan kiegészítem a „comedy” szócskával.
Nem gondolom, hogy idegen volna számomra a protokoll világa, miközben rendes oktatásban talán általános iskolában volt részem utoljára (etikett címen) pár órában. De az évek során szokásjog, internet, munka által magamra szedtem az alapvető ismereteket. Ettől még teljesen laikus szemmel ültem be az előadásra. De érdemes rögzíteni az akadémia definíciót, ami szerint a protokoll a nemzetközi, diplomáciai érintkezés előírásainak, illetve a hivatalos érintkezés udvariassági szabályainak összesége.
Görög Ibolya több mint tíz évig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban protokoll területen, azóta önálló felnőttképzéseket tart. Mindeközben megjelent hét könyve is. Ilyen rezümé mellett szakmailag magas színvonalú és gyakorlatias előadásra készülhetett a közönség.
A saját elmondása alapján másfél órába nem fér bele minden, amit tudni érdemes a témáról, de az alapokat nagyvonalakban be tudja mutatni, ezzel adva támogatást „európaiságunkhoz”. A teljesség igénye nélkül, szóba került a találkozás, a köszönési formák, a megszólítás (minden nő lehet asszonyom, de hölgyem már nem), az értekezletek és az öltözködés témaköre is.
A protokoll és illem mellett Görög Ibolya „kis színesekkel” is feldobta az estét. Például, amikor az értekezleten felszolgálható italok kerültek szóba, elmondta, hogy a teát mindig csak lefőzve szabad felszolgálni, és ha − angolosan – tejjel kérik, akkor mindig a tejbe kell önteni a teát, ami abból ered, hogy régen a csészék nem bírták a meleget, ezért a forró ital hűtéséhez kellett a tej.
Az előadáson Görög Ibolya hangsúlyozta, hogy kell a mindennapokba a protokoll, mert ez tesz minket európaivá, ami konzervatívnak hathat a mai „lazább” világban. A kijelentés kapcsán tovább is lehet gondolni, hogy liberális (akár politically correct) és konzervatív világnézetben hol a helye a protokollnak. Gondolok itt a nőket hagyományosan megillető illedelmességi formák és a mai queer felfogás egymáshoz való viszonyára. De az előadó által hozott példákon át hamar világossá vált, hogy a mai átpolitizált világban a protokoll a konzervatív politikusoktól is távol áll.
Görög Ibolya előadói stílusa lehengerlő volt, minden apró protokolláris szabályra volt egy vicces, személyes története, így a teremben állandó volt a nevetés, kézzel fogható a jó hangulat. Írásom elején ezért is neveztem stand-up comedynek az előadást.
Görög Ibolya az előadása során hangsúlyozta, hogy nyugodtan lehet őt keresni e-mailen, protokoll témában írt kérdésekkel. Ő ezt várja, szereti, 24 órán belül reagálni is szokott rá. Elmesélte az egyik ilyen e-mailen kapott kérdést: Zsebre dugott kéz esetén a zakó szára kéz elé vagy mögé menjen? Görög Ibolya meg is adta a választ azonnal: „Ne dugja zsebre a kezét!” Sok új és hasznos tudással távoztam az este végén. És hogy lehet a hamburgert szépen enni? Sehogy.
Sári Csaba