Pintér Melinda: Megtennéd, hogy röviden összefoglalod, miről szól az előadás?

Urbanovits Krisztina: Az előadás Kalapos Éva Veronika Nem hagylak itt című ifjúsági regénye nyomán jön létre a Freeszfe, a KVTársulat és az Örkény Színház koprodukciójában és Czukor Balázs fogja rendezni. A regény nem az eredeti formájában kerül előadásra, hiszen ugye ez egy epikus mű, és a szövegkönyv is alakulóban van. A történet egy elképzelt, disztópikus világban, elképzelt időben játszódik, de sok mindenki ráismerhet benne Magyarországra. Az alapvető téma az oktatás, az oktatás helyzete, de kitágított értelemben: mit jelent az, hogy tudás, mit jelent az, hogy műveltség, milyen értéket képvisel, mit jelent az, amikor elveszik tőled a gondolkodás csodálatos képességét, amikor senkinek nem érdeke az, hogy te egy gondolkodó emberi lény legyél. És hogy mi történik akkor, amikor öt kamasz, akik a főszereplői ennek a műnek és ennek az előadásnak, nehezített pályán is, de újra fölfedezik a gondolkodás képességét és újra tanulnak gondolkodni. Így lehetne ezt nagyon egyszerűen összefoglalni: a történet a tanulásról, a tanulás értékéről és a tanulás fontosságáról szól. Ugyanakkor több szálon futnak majd az események, és kamaszokhoz illően nyilván lesz benne szerelmi szál is, illetve nagyon nagy hangsúlyt kap az egyes kamaszoknak a családjukkal, szüleikkel való viszonya és az, hogy ezt az egész szorongatott helyzetet hogyan élik meg. Nagyon fontos, hogy ebben a disztópiában, ebben az elképzelt világban egy Hivatalnak nevezett gépezet uralkodik, amire az a jellemző, hogy nem lehet arcokat látni, nem tudjuk, hogy ki a vezér, nem jelenik meg soha, hanem valahonnan távolról működteti a társadalmat. Az emberek kasztokra vannak osztva, ezeket a kasztokat pedig kötelezően viselendő karszalagok jelzik. A mi kamasz hőseink különböző indíttatásokon keresztül eljutnak oda, hogy rájönnek arra: ha ők nem veszik kezükbe a saját jövőjüket és a saját életüket, akkor nem lesz változás és nem történik semmi. Úgyhogy kezükbe veszik, elkezdenek tanítani, elkezdik a náluk fiatalabb generációnak átadni azt a tudást, amit ők megkaptak a szüleiktől, még mielőtt bekövetkezett volna az a fordulat, hogy ez a diktatúra létrejött.

PM: Hol tart most a próbafolyamat? Készültök még, vagy nagyjából már összeállt az előadás?

UK: Most az írónővel folyik egy nagyon-nagyon komoly írói és dramaturgiai munka, amiben azt a regényt színpadi művé adaptáljuk. Ez Czukor Balázs rendező irányításával zajlik és van egy Freeszfés önkéntes munkában résztvevő asszisztensünk, Antalóczy Máté, akinek nagyon örülünk és nagyon sokat segít nekünk. Ez egy nagyon komoly és nagyon hosszú munka lesz, tehát valamikor áprilisban fognak majd a tényleges próbák elkezdődni. Ami nagyon fontos, hogy egy casting során fogjuk kiválasztani a kamasz szereplőket. Balázs szeretné, ha a szereplők egy olyan közösség tagjai lennének, akik már dolgoztak együtt, tehát mondjuk egy osztály, vagy egy egykori osztály. Ami még nagyon különleges lesz az előadásban, hogy filmvetítéseket tervezünk benne használni, és ezekre külön forgatni fogunk. A regénynek annyira sok helyszíne van, és színpadon nyilván borzasztó nehéz lenne megteremteni ezt a miliőt, ezt a disztópiát, ezért ehhez segítségül hívnánk a filmművészet eszközeit, és azokat a jeleneteket, ahol nagyon sok szereplő van, filmbejátszásokkal fogjuk megvalósítani. Egyszerre lesz színházi előadás és film, és azon dolgozunk, hogy ezek párbeszédbe kerüljenek egymással, tehát egy színpadon elkezdett jelenet esetleg filmben folytatódjon, vagy egy filmes jelenet a színházban, ezt nagyon innovatívan akarjuk használni, hiszen ez egy nagyon izgalmas kísérlet lesz remélhetőleg.

PM: Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonlóan érzékeny társadalmi témákat szeretnének feldolgozni akár színházban, akár más művészeti formákban? Milyen tanácsot adnál nekik, hogy hogyan fogjanak hozzá a munkához?

UK: Inkább általánosságban kérdezed?

PM: Akár úgy, vagy konkrétan az előadáshoz kapcsolódóan: mik azok a nehézségek, amikkel esetleg szembesültök, hogyan lehet ilyen érzékeny témákat feldolgozni úgy, hogy közérthető legyen, úgy, hogy meg tudjon szólítani nagyobb közönséget?

UK: A KVTársulat 18 éve működik. Azt gondolom, hogy nekünk azért már elég komoly tapasztalatunk van abban, hogy hogyan kell a semmiből létrehozni valamit. És ez irgalmatlanul nehéz. Ebben az előadásban például a filmes részek nagyon nagy nehézséget fognak okozni, nagyon bonyolult és nehéz lesz ezeket megvalósítani. Egyrészt ugye különböző műfajokat, különböző művészi nyelveket kell összehozni. Én azt gondolom, hogy az egész ilyenfajta színházcsinálásnak csak akkor van értelme, hogyha egy szinte érthetetlen, és már-már a megszállottsággal és az őrülettel határos hivatástudata van valakinek. Ha nincs, akkor el fog vérezni. Most 2025-ben Magyarországon olyan a helyzet, hogy minden afelé mutat, hogy ennél csak könnyebb utak vannak. Ha nincs az a plusz faktor, ami bennünk megvan Száger Zsuzsával, akivel ketten vagyunk a KVTársulat, vagy Czukor Balázs rendezőben, akkor tényleg mindenkinek azt javaslom, hogy ne vágjon ebbe bele. De ha van egy kiirthatatlan és elpusztíthatatlan alkotói vágy és erős mondanivaló, akkor meg egyszerűen az egy olyan drive, amit nem tudsz megállítani és aminek nem tudsz ellenállni. És ez a nehézségeken is átvisz, mert kreatívvá és leleményessé tesz. Viszont, ha ez nincs meg, én senkinek nem ajánlom, hogy ilyen projektbe belevágjon. Azt érzem, hogy ezt a mai időkben csak olyan embereknek, olyan alkotóknak érdemes csinálni, akikben ott van ez az X-faktor.

PM: A pályázatnak, aminek apropóján beszélgetünk, a Ne csak nézd volt a címe. A ti darabotok hogyan kapcsolódik ehhez a mottóhoz?

UK: Szerintem nagyon illeszkedik az egész regény, meg a darab is hozzá, hiszen pont a mi kamasz hőseink szüleinek generációja csak néz, és már nem képes aktívan közreműködni abban, hogy változzanak a dolgok. Ezek a kamasz gyerekek pedig fölismerik azt, hogy a cselekvés és aktivitás és részvételiség nélkül nem lesz semmi ebben a mi országunkban. Sem a világban. Tehát szerintem a Ne csak nézd! egy rettenetesen jó mottó, kifejező és nagyon aktuális pont ebben a mostani korszakban. Azt érzem, hogy most egy váltáson megyünk keresztül: hosszú éveken keresztül volt ez a Facebook-komment okoskodás, ez a kicsit spleenes, értelmiségi, komfortzónás viselkedés, hogy mindenki belecsücsült a foteljába és onnan osztotta, hogy mi a rossz ebben az országban. Szerintem most tényleg ez van, hogy ne csak nézd, hanem mondj ajánlatot, mutasd meg, mit lehet tenni. És szerintem az a szép, és azért szeretem nagyon ezt a regényt és azért vagyok bizakodó az előadásunkkal kapcsolatban, mert azt érzem, hogy van remény. Ebben a regényben az a csodálatos, hogy van egy ajánlat. Ezeknek a fiataloknak van egy ajánlata, hogy mit lehet tenni. A fiatalokra érdemes figyelni mindig is, minden körülmények között, és ez a mi előadásunkban is így lesz.

PM: Hogyan illeszthető be ez a darab a KVTársulat többi, társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadásai közé?

UK: A KVTársulat évek óta keresi a művészet társadalmi szerepvállalásának a lehetőségeit, útjait, eszközeit, és nagyon sok előadásunkban nyúlunk tabutémákhoz, fontos aktuális társadalmi kérdésekhez. Ilyen a tavaly SozialMarie díjat nyert Kiállok érted című projektünk, ami a gyermekvédelemnek szól és fiatalkori prostitúcióról beszélünk benne, és az előadásaink nagy többsége is valami fontos tabutémáról beszél. A tavalyi bemutatónk, a Tulipán, a transzgenerációs mintákról, vagy pedig most Reisz Gáborral, a Nem beszélve arról, hogy című előadásunk a független alkotás lehetőségeiről, és nagyon komolyan és erősen van benne szó arról, hogy mennyire megfojtja ez a mostani környezet és közeg a független alkotásnak a lehetőségét. És egyik legfontosabb és leginnovatívabb projektünk, a Ne bánts! című projektünk, amit Száger Zsuzsa álmodott meg és ő a kreatív létrehozója, és ami kifejezetten a párkapcsolati erőszakról szól. Ez egy performansz, egy képzőművészeti akció, és múzeumi terekben, kiállítóterekben szoktuk csinálni, és mindig van hozzá egy vitafórum, egy beszélgetés. Nagyon keressük, hogyan lehet egy színházi előadást kitágítani és nagyobb dimenzióba helyezni, utána egy beszélgetéssel, közös gondolkodással. Szóval szeretjük azt, ha a nézőt nem csak útjára bocsátjuk, hogy menjen haza. És a Fal esetében is nagyon fontos, hogy utána, mivel egy ifjúsági előadás lesz, legyen hozzá feldolgozó foglalkozás.

PM: Két fontos dátumról még nem beszéltünk. Az egyik az az április 25. Akkor lesz ugye a pitch, a Freeszfe szervezésében megvalósuló eseményen, ahol további támogatásokat gyűjthetnek mecénásoktól a készülő produkcióhoz Erről tudnál mondani néhány szót?

UK: Ez azért még messze van, szóval egyelőre nem tudom, hogy pontosan mivel fogunk készülni, de nagyon izgatottan várjuk. Szerintem ez egy nagyon progresszív dolog és nagyszerű ötlet a Freeszfe részéről, hogy ezt kitalálta. És egyébként is, szerintem iszonyatosan fontos a magántőke és a mecenatúra erőteljesebb bevonása a kulturális életbe. Létezik igenis egy olyan réteg, akinek van lehetősége és kedve is támogatni, egyszerűen csak meg kell találni őket. Ebben nagyon számítunk a Freeszfe segítségére, hogy összehoz minket ezekkel az emberekkel április 25-én. Igyekszünk minél inspirálóbb és izgalmasabb képet mutatni az előadásról. Határozott tervünk van arra, hogy mi az a minimum összeg, amit szeretnénk összegyűjteni. Ezt bele is írtuk a pályázatba, mert számolunk ezzel, és nagyon nagy boldogság meg sikerélmény lenne, ha annál többet is össze tudnánk szedni. És amúgy meg újdonság lesz ez az egész: a filmesek már nagyon régóta pitchelnek, a színházban azért ez még eléggé gyerekcipőben jár. Nagyon jónak tartom, hogy ez a műfaj igenis jelenjen meg, és színházi alkotók egy bizonyos fázisban tartsanak egy showcase-t, amit meg lehet nézni, és lehet támogatóként jelentkezni. Nagyon bízom benne, hogy sok olyan támogató lesz, akinek iskoláskorú gyereke van, és rá fog harapni erre a témára.

PM: A másik fontos dátum az pedig a május, a bemutató. Van-e már pontos dátuma ennek?