A Free Egyetem egy olyan program sorozat, ahol oktatóink olyan nyilvános egyetemi előadásokat tartanak, ahol egy kis időre bárki freeszfe-hallgatónak érezheti magát. Az előadásokat élőben lehet hallgatni a CEU előadótermében, illetve élőben streameljük is azokat. Időrendi sorrendben vissza is nézhetőek.
PÁL MONIKA: Vissza a múltba? Thuküdidész csapdája és a világrendetlenség - 2022.05.15.
2022. A történelembe az orosz agresszió éveként, talán valaminek a végeként, korszakhatárként vonul be. Nem tudjuk azonban pontosan leírni, hogy milyen új világrend veheti kezdetét, ha egyáltalán az eddigiektől valami gyökeresen más körvonalazódik a szemünk előtt, legfeljebb arra vállalkozhatunk, hogy az eddig látott események, áramlatok alapján leírjuk, milyen világban is élünk most, miféle világrendetlenség uralja a glóbuszt. Az előadás a nemzetközi kapcsolatok alapkifejezéseire kérdez rá, azok jelentését értelmezi: mi az, hogy nagyhatalom, mit értünk biztonságon, demokrácián, milyen a multipoláris világrend jellege, beszélhetünk-e hidegháborúról. Az időbeli keret szűkössége és a téma komplexitása miatt az előadás során csupán a nemzetközi kapcsolatok kirakósának részeit ismerhetjük meg, a puzzle-t egészben nem, de talán így is megérthetjük, hogy a szavak pontos használata mennyire lényeges, hogy a történelmi párhuzamok mankóként szolgálnak a jövőre nézvést, viszont túlzott leegyszerűsítésük a megértés gátjaként akadályozza a tisztánlátást.
Dr. Pál Monika PhD. az ELTE BTK-n szerzett (angol-történelem-politikaelmélet szak, M.A.) diplomája után a CEU-n tanult tovább (modern történelem és nacionalizmus tanulmányok, M.A). Doktori fokozatát a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán kapta kézhez, ugyanitt, a Politikatudományi tanszéken kapta első állását is. 2003-2005 között Brüsszelben, az Európai Parlamentben az ALDE frakció állampolgári jogokkal, bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottságában tevékenykedett politikai tanácsadóként. 2011 óta a Tomori Pál Főiskolán főiskolai docens, a nemzetközi tanulmányok tárgyainak főállású oktatója, 2018 óta szakfelelős. Szakterülete a brit politika, az Európai Unió, a globális világrend alakulása.
MAJTÉNYI LÁSZLÓ: Az egyetemi autonómia, a kommunikációs szabadságok a múltban és most - 2022.05.13.
Az egyetemi autonómia, a kommunikációs szabadságok a múltban és most, a művészi közlés szabadsága és a magánélet védelme
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szabadságküzdelme és az alkotmányos alapértékek, szabadon beszélni, írni, fényképezni, mozgóképet készíteni, a szabad sajtó, a különböző közlések eltérő szabadságfoka, a bírálat joga, a művészi közlés szabadsága és a magánéleti jogok, a művészi pornográfia, a kiskorúak védelme, a gyűlöletbeszéd, a közszolgálatiság.
Dr. Majtényi László jogtudós, egyetemi tanár, az MTA doktora.
Az Eötvös Loránd TudományegyetemJogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. Kutatási területe a tengerjog, ezen belül a tengeri fuvarjog volt. Később alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozott: az ombudsmani intézmények összehasonlító vizsgálatával — aminek kapcsán Norvégiában és Svédországban járt tanulmányúton —, valamint adatvédelemmel és információszabadsággal.
Diplomájának megszerzése után a Maharthoz került, ahol jogtanácsosként dolgozott. A Világosság című folyóirat jogi és szociológiai rovatának szerkesztője, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója volt.
1990-ben az Alkotmánybíróság tudományos munkatársa, később főtanácsosa lett Lábady Tamás alkotmánybíró mellett. 1995-2001-ig adatvédelmi biztos.
2003-ban alapító elnöke volt az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek. 2005 és 2008 között az Egyenlő Bánásmód Hatóság tanácsadó testületének tagja volt.
2008-ban az Országos Rádió és Televízió Testület élére került, tisztségéről 2009. október 29-én mondott le, a rádiófrekvenciák elosztása elleni tiltakozásul.
RIHAY-KOVÁCS ZITA: A Metoo mozgalomtól a biztonságos munkahelyekig - 2022.05.12.
BÁRON GYÖRGY: Végül kisüt a nap... 2022.05.11.
A külső és belső valóság ideje és terei Makk Károly-Tóth János Szerelem című filmjében. Egy remekmű close-watching elemzése. Történelem, politika, szerelem.
GÁBOR GYÖRGY ELŐADÁSA: Európa pillérei – Athén, Róma, Jeruzsálem - 2022.05.10.
A mozi születése - Földényi F. László előadása a Free Egyetem sorozatban - 2022.04.08.
Az előadás azt vizsgálja meg, hogy a 19. században miért támadt egyre szélesebb körű igény arra, hogy a képek és a látványok megmozduljanak, s a század végén megszülető filmnek milyen képzőművészeti és technika előzményei voltak.
FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, műkritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár. A Füst Milán Prózai-Díj és a Jean Améry Európai Esszédíj kuratóriumának tagja, a Freeszfe egyetemi oktatója. 2005-ben Németországban munkásságáért elnyerte a Friedrich Gundolf díjat. 2009-ben a Német Akadémia (Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung) tagja lett, 2014-ben beválasztották az Akadémia elnökségébe. 2018 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja. 2020-ban az egyik legrangosabb német irodalmi díjban részesült (Leipziger Buchpreis zur Europäischen Verständigung).
Upor László: Rinocérosz vagy unikornis – a tudás a színpadon is hatalom - Free Egyetem- 2022.03.25.
Alternatív bábtörténet (Tóth Réka Ágnes és Végvári Viktória) - 2021.01.26.
Upor László
- Macbeth és a féknyúz -2021.01.21.
Magyar függetlenfilm a Vajna korszaktól napjainkig I. rész - 2020.12.29.
Magyar függetlenfilm a Vajna korszaktól napjainkig II. rész - 2021.01.22.
Magyar függetlenfilm a Vajna korszaktól napjainkig - III. rész - 2021.01.28.
Gábor György előadása - 2021.01.07.
Földényi F. László előadása: Baudelaire - 2020.12.17.
Karsai György előadása - 2020.12.18.
Csémy Melinda előadása - 2020.12.16.
Csató Kata: Mit nevezünk ma kortárs bábszínháznak? - 2020.12.17.
Lengyel Anna előadása Robert Wilsonról - 2020.12.11.
Rövid részlet Báron György előadásából - 2020.12.11.