ÍRTA: ALISSA SOLOMON
Theatre Yale1s Journal, 2022. november
Upor László, az SZFE megválasztott rektora mogorván üldögélt az iskola auditòriumának színpadán a többi tanárral, a diákokkal, és az egyetemi tanács tagjaival együtt. A közlemény szövege, amit remélt hogy nem kell majd felolvasnia, az ölében hevert. A végsõ verziòt frissen, pár perccel az esemény elõtt nyomtatták ki. 2020 Augusztus 31.-e volt. Upor és kollegái sajtòtájékoztatòt tartottak, hogy a nyilvánosságot is informálják az egyetem akkor már hònapok òta tartò csatájáròl az államvezetéssel. Ekkor már csak òrák kérdése volt, hogy a vita a csùcspontjához érjen, alig egy héttel azelõtt, hogy az õszi félév elkezdõdött volna a 155 éves akadémián.
Februárban a miniszterelnök, Orbán Viktor kormánya bejelentette, hogy az egyetem “modellváltáson” megy majd keresztül, ami valòjában egy privatizáciòs tervet jelentett. A magánosítási terv azt vázolta fel, hogy egy öt emberbõl állò igazgatòtanács kerülne az iskola élére, életre szòlò kinevezésekkel. Az Orbán barátaibòl összekovácsolt bitorlò igazgatòság vezetne mindent a felvételiktõl kezdve, a tanterven keresztül a költségvetésig. Röviden, teljesen eltörölnék az egyetem autonomitását és akadémiai szabadságát, áthágva ezzel a magyar, és az Európai Uniòs alkotmányokat.
A tervezet nem lepte meg Upor-t és kollégáit. Az iskolájuk – népszerû nevén SZFE (Színhàz- és Filmmûvészeti Egyetem rövidítve) – a rezsim célkeresztjében volt már egy ideje. A Technològiai és Ipari Minisztérium (a kormány azon képviselete, amely a felsõoktatásért, és egyéb dolgokért felelõs) elhanyagolta Upor rektori pozíciójának engedélyezését – holott ez általában egy rutin feladat, egy szimpla pecsét – miután a fakultás õt szavazta meg rektornak majdnem egy évvel korábban.
Mindeközben az SZFE-t rendszeresen támadta a kormánypárti média, és kultùra-háborùt szítva, bal oldali, liberálisok degenerált és mocsaras gyûjtõhelyeként ábrázolta az egyetemet. Azon kívül, hogy Orbán a saját pártja érdekében tulajdonképpen bármit megtett, például megváltoztatta a bíróság összetételét, centralizálta majdnem az összes médiát, a miniszterelnök a mûvészeteket és az akadémiai intézményeket is olyan helyekké tette, ahova beáshatja a saját keresztény “illiberális demokráciáját”.
2018-ban, Orbán kötelezte a beruhàzò / filantròp Soros György által alapított, majdnem 30 éves budapesti mùlttal rendelkezõ rangos, Közép-euròpai Egyetemet (Central European University), hogy hagyja el az országot.
Szétdarabolta a nagyra becsült Tudományos Akadémiát, és helyette kormány által kijelölt embereket nevezett ki kutatások vezetõinek. A miniszterelnök rezsimje semmibe vette a nemekrõl szòlò (egyetemi szintû) tanulmányokat, és régebbi beszédeinek íròját nevezte ki Magyarország irodalmi centrumának vezetõjeként, mondván szeretné, ha több keresztény nacionalista narratíva jelenne meg a magyar levelekben. A kormány egymás után tette tönkre az egyetemeket, elvette a forrásaikat, ingatlanjaikat, és akadémiai funkciòikat, majd ezeket a saját embereinek adta át.
Ennél régebb òta szorongatta már az ország színházait, amik Magyarországon színesebb és fontosabb kulturális szerepet játszanak mint például az Amerikai Egyesült Államokban (a pandémia elõtti Magyarországon a populáciò kevesebb volt, mint 10 milliò, ennek ellenére a magyarok több, mint 8 milliò színházjegyet vásároltak évente).
Orbán Viktor, miután 2010-ben birtokba vehette az irodáját, elsõ lépésként elvette az összes támogatást Magyarország független színházaitòl, majd nem sokkal ezután lecserélte Alföldi Ròbertet, a Nemzeti Színház sikeres mûvészeti igazgatòját (mindezt egy homofòbiával és antiszemita nézetekkel megtüzdelt kampánnyal érte el), majd helyére kinevezte Vidnyánszky Attilát.
A közelmùltban a kormány megadta magának a vétò engedélyt arra, hogy azon színházak igazgatòi helyett dönthessenek, amely intézmények állami támogatást kapnak (ami Magyarországon jelentõs összeg is lehet). Nem volt tehát meglepõ, hogy az SZFE-t is eléri a sorsa, és a már egy ideje rezgõ léc összeszakad.
Az igazán meglepõ az volt azonban, ahogyan az SZFE közössége harcolni kezdett az elnyomás ellen: egy jòl megszervezett, kitartò és effektív kulturális ellenállò mozgalommal. A rezsim által eddig átalakított egyetemek egyike sem harcolt ilyen szenvedélyesen, ez volt a legkomolyabb ellenszegülés.
Aujeszky Nòra, a fiatal polgárjogi ügyvéd, valamint televíziòs diák az SZFE-n minden részletet észben tartott: 2020 Január 1.-jén összesen 21 állami egyeteme volt az országnak (plusz öt alkalmazott tudománnyal és technològiával foglalkozò intézmény), ebbõl 2022 Január 1.-re mindössze 5 maradt állami kézben. A maradék 21 egyetemet a Fidesz privát, jobb oldali alapítványoknak adta.
Nehéz ellenszegülni az uralmuknak.
Amennyire Orbán csodálja Vladimir Putin-t (és tavasszal sikeresen eltávolította Magyarországot az uniòs olajembargòbòl), tekintélyelve sokkal inkább bürokratikus, mint lármás.
Legálisnak tûnõ manõvereken keresztül, és rengeteg pénzt felhasználva agresszívan megy elõre a pártjával együtt, és elnyomja az ellenzéket. Magyarország tehát egy jòl mûködõ demokrácia képét mutatja a felszínen: az emberek tüntetnek az utcán, a szavazòk szavazni mennek, az ùjságíròk pedig szabadlábon vannak, nem pedig bebörtönözve. Az elpártolòk vagy máshitûek megdöbbenve állnak.
A kormány és mágnásai sorra vásárolják fel az intézményeket, például a sajtòt, megszilárdítva ezzel hatalmukat, és egyszerûen megfojtják azokat, akik függetlenek pròbálnak maradni. Hasonlò mòdszert alkalmazva nyerte meg a választásokat immáron negyedszer Orbán Viktor áprilisban: a média folyamatosan hamis vádakat hangoztatott, miszerint a miniszterelnök ellenfele magyar katonákat szeretne Ukrajnába küldeni. “Megvédjük Magyarország függetlenségét és szabadságát” – kiabálta Orbán amikor megérkeztek a választás eredményei.
Nem csoda tehát, hogy Orbán egy igazi jelzõfény az Amerikai jobb oldal számára. Állva ünnepelték, amikor Augusztusban megjelent Dallasban, az Amerikai Konzervatív Uniò nyári konferenciáján, a CPAC -on (Konzervatív Politikai Akciò Konferencia), és azt mondta: “A globalisták mind elmehetnek a pokolba, én Dallasba jöttem!”
A korábbi, Májusban Budapesten megtartott CPAC összejövetelén Orbán kulcsfontosságù felszòlalòként volt beharangozva. Donald Trump egy videòban hízelgett neki: “Orbán Viktor egy remek vezetõ, egy remek ùriember, aki épp most kapott egy csomò szavazatot. Megtisztelõ, hogy támogathatom.”
Az otrombán antiszemita és rasszista magyar talk-show sztáron, Bayer Zsolton és az amerikai “pizzagate” összeesküvõn, Jack Posobiec-en kívül Orbán olyanokkal is megoszthatta a CPAC színpadát, mint például az egyik legnagyobb amerikai rajongòja: Tucker Carlson.
Orbán így nyilatkozott: “Az olyan programokat, mint ez, folyamatosan közvetíteni kéne, nappal és éjszaka egyaránt, vagy ahogy ti mondjátok: 24/7.”
Egy évvel korábban Carlson Budapestrõl közvetítette a show-ját. Abban az idõben Carlson így nyilatkozott Magyarországròl: “egy kis ország, amitõl sokat tanulhatunk”.
Ez alatt természetesen azt a folyamatot értette, ahogyan Orbán szisztematikusan átadja a demokratikus intézményeket konzervatív plutokraták kezébe.
Azok, akiknek ezeket a Carlson szerint “fontos dolgokat” meg kell tanulniuk, már eleve remegnek a kisebbségi republikánusok fennhéjazò erejétõl, vagy a “Trumpizmustòl”, és nagy számban megtalálhatòak azok között, akik találékonyan megpròbálták megvédeni az egyetemüket, és kiálltak az SZFE-t ért támadások ellen. Mindezt látványos erõkkel, konkrét cselekedetekkel tették, nem félve attòl, hogy esetleg bíròsági ügyekbe bonyolòdnak. Amikor az ellenállás összes demokratikus lépését megtették, és megmutatták a nyilvánosságnak, hogy Orbán hogyan hajtott keresztül rajtuk, akkor a rendezetlennek tûnõ mûvészek csoportja – ami eddig egy ismeretlen faj volt a politikai elit számára – fogta magát, és megalakította azt az autonòm és elõre tekintõ alternatívát, amit Freeszfe Egyesületnek neveztek el.
A jövõbõl beszélnek hozzánk. Az õ történetük azokbòl az interjùkbòl áll össze, amik 2021 tavasz és 2022 õsz között készültek, illetve dokumentumok, videòk és közösségi média posztok jelenítik meg történelmüket.
Nehéz azonban meghatározni, hogy pontosan mikor kezdõdött a sztorijuk.
“Olyan, mint egy görög tragédia”.
Upor azt azért megjegyezte, hogy az egész visszavezethetõ Orbán ultra-kozervativizmusára és 2010-es gyõzelmére, vagy Magyarország elsõ labilis lépéseire a demokrácia felé a Szovjetuniò bukása után, vagy az ország megadò magatartása a nácik irányába 1939-ben, vagy a Trianon, ami bizony erõteljesen mitologizálva van a “sebkapirgálò” jobb oldal által.
Azonban az, hogy mi a köze az egész ellenállás-történetnek egy görög tragédiához, és itt meg kell jegyezni, hogy a Freeszfe sztorija messze nem tekinthetõ tragédiának, sokkal inkább “a szörny legyõzésének”, az a bejelentés ad alapot, amikor Orbán 2020 telén nyilvánossá tette, hogy az SZFE-t is elérte a kormány keze.
A diákok és a fakultás hònapokat töltött azzal, hogy megpròbáltak egyezkedni, és igyekeztek felmérni minden legális opciòt az Innováciòs és Technològiai Minisztérium vezetõjével, Palkovics Lászlòval.
A szenátus minden héten meetinget tartott, ahova a diákokat, és az SZFE személyzetét is meghívták; folyamatosan tájékoztattak mindenkit az ùj informáciòkròl, és mindeközben a közösségi médiát is rendszeresen frissítették. Az összes, kormánnyal folytatott kommunikáciòt közzétették, hogy mindenki láthassa.
Csatò Kata, bábrendezõ tanár elkezdett azon dolgozni, hogy az SZFE Magyarország egyik felsõoktatási egyesülete lehessen. Mindeközben, a tanulòk saját fòrumokat alapítottak maguknak, ahova néha szociològusokat, és politikával foglalkozò tudòsokat is meghívtak. Ezek a fòrumok segítettek nekik megérteni, hogy mi is történik valòjában, és így tudtak megfelelõ stratégiákat és terveket kialakítani, arra, hogyan reagáljanak az eseményekre.
Néha elutaztak más városokba, hogy találkozzanak olyan diákokkal, akiknek az iskolája hasonlò cipõben járt.
“Felébredtünk.” – mondta Aujeszky.
A diákok készítettek és közösségi oldalaikon populárissá tettek egy hashtag-et, amit #FreeSZFE – nek neveztek el.
2020 nyarára már egyértelmûvé vált, hogy Palkovics nem akar foglalkozni a diákokkal, és a fakultás aggodalmaival az akadémiai szabadság ügyében, ehelyett szeretné minél gyorsabban véghez vinni a kormány parancsát, és bevezetni az ùj modellt.
A diákok publikus tüntetéseket szerveztek azért, hogy így pròbálják alkura bírni a minisztériumot. Palkovics végül hajlandò volt leülni velük beszélni, de azonnal elutasította a kérést, miszerint a fakultás tovább mûködne a saját rektor-választottjával. Ezen kívül az sem lehetett alku tárgya, hogy a fakultás bármi nemû beleszòlást kaphasson az ùj modell által összeállított vezetõség munkájába.
Az SZFE csapata javaslatokat küldött a minisztériumnak, hogy milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy a vezetõség jòl mûködjön, illetve fantasztikus jelöltjeik is voltak ezekre a posztokra. Mindezt nem azért tették, mert azt gondolták, hogy a kormány majd figyel a tanácsokra, hanem azért – ahogy Upor mondta – “mert így kellene, hogy a demokrácia mûködjön, és ti, az államvezetõk egy mocskos anti-demokratikus játékot játszotok.”
Jùlius elején a kormány elfogadta a modellváltást, és a hònap végéig hivatalosan is megnevezték az egyoldalùan megválasztott ùj vezetõségi tagokat.
Az SZFE tagjai is láthatták a neveket a sajtòban. Két olajmágnás is a vezetõségbe került.
A bizottság elnöke nem más lett, mint Vidnyánszky Attila, aki a bejelentést megelõzõ hònapokat azzal töltötte, hogy az SZFE egyesület tagjait minél jobban lekicsinyítse a Fidesz-közeli sajtòban. A diákokròl azt nyilatkozta, hogy õk csupán “Lenin-fiùk és Lenin-lányok”, akik az extrémista professzoraik parancsait követik és viszik véghez.
Azt bizonygatta, hogy az iskolának több nacionalizmusra és kereszténységre van szüksége.
Ahogy a Szeptember 1-jei átadás napja vészesen közeledett, a fakultás szenátusa elküldte Palkovicsnak a javaslatot, ami egy olyan ùj szabályzatokat tartalmazott, ami egy járhatò utat mutatott arra, hogyan tudna a modellváltás jòl mûködni. A miniszter meghívta õket. A szenátus naívan megbeszélésnek képzelte a találkozòt, a helyszínen azonban kiderült, hogy Palkovics nem alkudozni akar. Ehelyett átnyùjtotta nekik a minisztérium saját, megváltoztathatatlan szabályzatát, ami a szenátust minden hatalmától megfosztotta.
“Esélytelen volt, hogy bármennyi autonomitást is meg tudunk tartani”, mondta Upor.
A fakultás még egyszer, utoljára írt egy levelet Vidnyánszkynak, abban a reményben, hogy egy életképes tervet tudnak közösen kitalálni az SZFE jövõjét illetõen. A levelükben megkérték a bizottság ùj elnökét, hogy Augusztus 31. -ig válaszoljon, hiszen aznap estére tervezték az ùj szabályok bevezetését, és akkor kezdõdött volna az ùj szemeszter.
Mivel nem kaptak választ, a szenátus összejövetelt szervezett az Òdry Színházba, ami egy 20. század közepén épült zömök épület, és a színház szak centrumaként, majd késõbb az ellenállás fõhadiszállásaként funkcionált.
Amíg a közönség megérkezett, az SZFE tagjai – és ahogy Upor fogalmazott – riporterek seregei találkoztak a fakultás szenátoraival a backstage-ben, és beszélték ùjra át a tervüket.
“Tényleg megcsináljuk?” – kérdezgették egymást.
Upon elsírta magát miközben a beszédét pròbálta. Õ és a kollegái, ahogy ez a beszédben is elhangzott, kénytelenek voltak egy szomorù és drasztikus lépést tenni: lemondani a vezetõi pozíciòjukròl. A szenátus ezáltal felbomlik.
Egy hònapig még maradnak, hogy a számtalan adminisztráciòs feladatot elvégezzék azért, hogy a diákok elkezdhessék tanulmányaikat az ùj szemeszterben. Megígérték, hogy nem hagyják majd õket egyedül, mellettük lesznek, mint tanáraik.
Ahogy elérkezett az Oktòber, Vidnyánszky és vezetése kènytelen volt magátòl rájönni, hogyan is kell vezetni az egyetemet.
Mégis, belenyilallt a bizonytalanság érzése Upor-ba, ahogyan ült a színpadon és a drámaian megkomponált beszédeket hallgatta a felszòlalòk hònapok òta halmozòdò frusztráltságáròl. Majdnem 40 évig tanított az SZFE-n, ezért elképzelhetetlennek és elviselhetetlennek tartotta a gondolatot, hogy nincs semmilyen esély megmenteni.
A program körülbelül 80 perce zajlott, amikor egy munkatárs felsétált a színpadra és Upor kezébe nyomott egy kinyomtatott emailt, ami épp akkor érkezett Vidnyánszkytòl.
“A szabályzat ùgy marad, ahogy van.” – közölte az ùj elnök.
Upor a keret nélküli szemüvege mögül homályos tekintettel a közönségre nézett, borotválatlanul és fáradtan, majd felállt, és csöndben benyùjtotta lemondását.
A közönség állva tapsolt.
Azon az estén, az auditòrium komorságát karneváli hangulat váltotta fel az utcán: egyenlõ részben volt jelen a szabadesésen valò rémült nevetés, és a szédítõ tudat, hogy valaki megtett egy becsületes, ám visszafordíthatatlan lépést.
A fakultás vezetõi meggyùjtották a gyufát, és a hònapok òta tartò parázslás után a diákok végre tûzre gyùltak.
Megszerveztek egy utcai partyt az Òdry elé, mint egyfajta tüntetést a modellváltás ellen, és hogy megünnepeljék tanáraikat. Visszaszámlálást terveztek éjfél elõtt, amikor az SZFE is Orbán kezére kerül majd, pont ùgy, mint a többi intézmény.
Jelmezekben ugráltak miközben rock bandák játszottak, és a dalok között néhányan felszòlaltak.
Antal Bálint, rendezõnek tanulò diák például azt mondta a tömegnek, hogy másnap reggel már egy másik egyetemre fog járni, nem oda ahova eredetileg jelentkezett 4 évvel ezelõtt. Azt is mondta, hogy nem engedhetik, hogy az ùj vezetõség definiálja õket, hiszen “övéké lehetnek a falak és az épületek, de az egyetem és az egyetem emberei nem, mert minket nem lehet átvenni.”
Hirtelen elkezdett esni, látszòlag a semmibõl érkezett a csapadék.
Rendezõ diák Máté Sándor Dániel szerint az aznap esti “özönvíz” tökéletesen illett volna a “King Lear”-ba, vagy “A Vihar”-ba. A közönség az auditòriumba sietett.
Egy tucat diák, akik egész nyáron a fòrumokat és akciòkat szervezték összeölelkeztek az iskola elõcsarnokában: ez lehetett az a pillanat, amikor megkérdezhették egymást, hogy készen állnak-e tovább fokozni a taktikájukat.
Egy színészekbõl alakult rock banda – ami eredetileg Sándor egyik színházi projektjéhez állt össze – átvette a színpadot. Alt-rock feldolgozásokat játszottak, miközben a kivetítõn egy òra visszaszámlált mögöttük. Ahogy az éjfél közeledett, a közönség kiabálva számolt vissza: “Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat!”
A rock banda énekese, klasszikus, frontemberhez méltó gesztussal magához ragadta a mikrofont és az arcához emelte, miközben a tömeg tovább skandált: “Öt, négy, három, kettõ…”. Számlálás helyett azonban, az énekes ezt kiabálta a mikrofonjába: “Na, elfoglaljuk az egyetemet?”
A közönség kiabálva ujjongott.
“Itt maradunk?”
Az ujjongás még hangosabbá vált, és hangos “bù”-zás kísérte.
“Elfogadjuk az ùj vezetõket?”
Nyári mentingjeik során többször felmerült az ötlet, hogy nem engedik majd be az épületbe az ùj vezetõséget. Errõl többször írtak az addigra már kiterjesztett Facebook csoportjukba is, viszont egészen eddig a pillanatig nem voltak benne biztosak, hogy meg is fogják tenni. Al-Farman Petra, a csöndes de intenzív dramaturgiát tanulò diák egyszerre volt izgatott és rémült. “Ha egyszer azt mondod megcsinálod, akkor végig kell csinálnod” – gondolta akkor is, amikor épp a koncerten kiabált a többiekkel együtt, “de nem voltunk igazán felkészülve”.
Gyorsan megkezdték az elõkészületeket. Antallal és több másik osztálytársával Al-Farman a színházban maradt aznap éjszaka, és addig tervezgették a következõ lépéseket, amíg el nem aludtak. Antalt egy barátja keltette fel pár órával késõbb: “Bálint, Bálint! Itt van a sajtò!”
A foglalás híre gyorsan terjedt, viszont az épület nem ùgy nézett ki, mint amit elfoglaltak. Bálint és barátai elrohantak, hogy felkeltsék kollegáikat. Azok, akik hazamentek aludni és átöltözni hamarosan visszatértek hálòzsákokkal, jòga matracokkal és élelmiszerrel. Gyorsan bannereket és zászlòkat készítettek #FreeSZFE felirattal. Az ablakokba még olyan feliratok is kerültek, mint például: “Kiállunk az egyetemünk szabadságáért!” és “Nem hallgatunk!”
A diákok a színházban megalapították azt a fòrumot, ami aztán késõbb egy demokratikus döntéshozò szervvé alakult, és naponta több òrát töltöttek azzal, hogy követeléseiket dokumentálják: Az ùj vezetõségnek le kell mondania, és a minisztériumnak ùjra kell kezdenie az alkudozást az egyetem törvényesen garantált autonomitásáròl. Amíg ezek a feltételek nem valòsulnak meg, addig a tanulòk az egyetem épületeiben maradnak.
Nagyjábòl száz diák költözött be az Òdry-ba, majd más hivatalos SZFE épületeket is elfoglaltak.
A csoport sajtò irodája a film szakosok épületében volt berendezve, ahol Szurdi Panni, forgatòkönyvírò diák aludt a kanapén. Al-Farman, dramaturg, szívesebben választotta az Òdry aljában lévõ edzõtermet alvásra, mert ott kényelmesebb volt a matracokon feküdni. “Egyszerûen csak megtettük” – mondja Antal, mert hitt abban, hogy “bármi megtörténhet, és mert tudtuk, hogy jòl cselekszünk.”
A foglalás 71 napig tartott.
Ahogy azt a színház és filmkészítés során a diákok megszokhatták, a munka akkor mûködik igazán jòl, ha csoportban dolgoznak. Ezért aztán különbözõ csapatokat alakítottak ki (vagy megerõsítették a már nyár òta meglévõket), hogy közösen foglalkozzanak kommunikáciòs ügyekkel, utcai poszterekkel, legális stratégiákkal, közösségi médiával, banner-készítéssel, COVID protokollokkal, és egyebekkel – még akkor is, amikor a szemeszter már elkezdõdött.
Egy diáknak sikerült szereznie néhány piros-fehér rendõrségi szalagot, amit aztán kifeszített az épület bejárata köré.
A szalag, a FreeSZFE hashtag, és a feltartott tenyér erõs vizuális identitást kölcsönzött a megmozdulásnak. Nem tartott sok idõbe, hogy nem csak a diákok, de a megmozdulást támogatòk is elkezdjék használni ezeket a szimbòlumokat Budapesten. A jobb oldal természetesen nem hagyhatta ezt szò nélkül, “Szodoma és Gomora” felkiáltással rágalmazták az urbán centrumokat.
Kávézòk és boltok tulajdonosai rendõrségi szalaggal kötözték körbe üzleteik bejáratait; kutya tulajdonosok piros – fehér szalagot kötöttek kutyáik pòrázára és nyakörvére. Megszámlálhatatlanul sokan posztoltak szelfiket közösségi oldalaikon feltartott tenyérrel, amibe beleírták, hogy “Freeszfe”. A helyiek matracokat, pizzát, házi süteményeket, és egyéb élelmiszereket vittek a diákoknak az Òdryba, amiknek egy részét a tanulòk tovább küldték adományként ételbankokba a rászorulòknak.
Híres nemzetközi mûvészek – például Peter Brook, Caryl Churchill, Ian McKellen, Helen Mirren, Ariane Mnouchkine, Nico Muhly, Eddie Redmayne, Salman Rushdie, Wole Soyinka, Robert Wilson – aláírásukkal támogatták a mozgalmat, és bátorító bejegyzéseket tettek közzé közösségi oldalaikon.
Cate Blanchett egy Freeszfe feliratú pòlòt vett fel blézere alá a Velencei Film Fesztiválon.
A sárga Freeszfe logòs pandémiás arcmaszkok lettek a szezon elmaradhatatlan kiegészítõi, amiket adományért lehetett venni, és amik folyamatosan elfogytak a demonstráciòk idején. Egész Euròpában fellelhetõek voltak a maszkok.
A diákok minden nap sajtòtájékoztatòt tartottak a feldíszített épület elõtt, mindig más felszòlalòkkal. Ebben a horizontális mozgalomban nem voltak vezetõk, de a reggeli beszédek elõtti éjszakán mindig megfogalmazòdott a másnapi beszéd szövege.
A független sajtò munkatársai minden nap elugrottak az épület elé, hogy megnézzék, van-e valami hír, valami ùjdonság, és mik a fejlemények.
Amikor a csapat attòl tartott, hogy esetleg megismétlik önmagukat, akkor rávették az akciòcsoportot, hogy “készítsenek narratívát” egy tüntetéshez vagy egy performanszhoz – mondta Szurdi Panni. Minden sajtòtájékoztatò egy jòl ismert – ám a diákok által ùjragondolt és adaptált – magyar népdallal zárult, ami egy titkos szerelemrõl szòl. A dal szövegét átírták, az ùj szövegben az õ “titkos egyetemük”-rõl énekelnek.
A diákok minden eseményen elénekelték a dalt, aminek gyorsan híre ment. Független színházak színészei énekelték elõadásaik elõtt, ezzel kimutatva együttérzésüket és támogatásukat.
Mindeközben a tüntetõk folytatták tanulmányaikat, Kleist-rõl tanultak és klieg lámpákròl, és tanácskoztak, mi legyen a következõ lépésük: “Ma, a tanárainkkal megegyezve, kilépünk a tradicionális oktatási rendszerbõl, hogy létrehozzunk egy köztársaságot az elfoglalt egyetemünkön.” – jelentették be egy sajtòtájékoztatòn amikor az õszi òrák elkezdõdtek.
A fakultás – Csatò Kata munkájának köszönhetõen – Oktòber 1.-jén bejelentette a sztrájkot. Megtagadták az együttmûködést az ùj vezetéssel, helyette pedig tovább dolgoztak tanulòikkal a saját “tanulò köztársaságukon”, ahol közösen döntötték le a szabàlyokat és a határokat, ízléses politikai vitákat kezdeményeztek, és ellenállásukra reflektálva kreatívan, mûvészileg is megnyilatkoztak.
Mindezt a “demokrácia és a kreativitás nevében tették”, a “demokrácia és a kreativitás mòdszereivel”.
Miközben igyekeztek a hivatalos tantervnek megfelelni, a filmes diákok például dokumentálták az egész mozgalmat, és ezáltal csiszoltak kamerás, narratíva-készítõ, és vágò tudásukon. Sokszor gyorsan kellett elkészülniük a kisfilmekkel, mivel ezeket naponta küldték a sajtònak, hogy azok közzé tehessék a videò anyagokat a közösségi oldalaikon.
Egy csapatként dolgoztak egy teljes hosszùságù dokumentum filmen, amit több, mint 1000 òrás anyagbòl vágtak össze. A film egyik része hatásosan mutatja be, hogyan tervezgették a diákok egy idegörlõ éjszakán keresztül azt a pillanatot, amikor majd elbarikádozzák az SZFE bejáratát másnap reggel az ùj kinevezett kancellár elõl.
A kancellár, Szarka Gábor, korábbi katonai ezredes, aki ùgy ugrott rá a sztorira, mint egy “miles gloriosus” egy ókori Ròmai komédiábòl. Egy nap megpròbált lábujjhegyen besétálni az épületbe egy hátsò ajtòn keresztül. Sajnos pròbálkozása sikertelen volt, mert a diákok megtagadták a belépést. Nagyjábòl 10 nappal késõbb visszatért, immáron a sajtò embereivel, és követelte, hogy engedjék be az irodájába.
A filmes diákok Frederick Wiseman stílusában követték az eseményeket, kommentár vagy magyarázat nélkül, a hosszas megbeszélésektõl kezdve, Szarka érkezésén keresztül a távozásáig. A kamera akkor kapcsolt ki, amikor Szarka felolvasott egy elõre megírt szöveget, ami fényt vetett tanácstalanságára a tanulòk kollektív hatalmával szemben: “Az az ember lesz felelõs, aki ideküldött téged.”
A kamera továbbra is Szarka arcára fòkuszál, ami az idegességtõl megfeszül. Mindeközben egy diák válaszol: az ùj vezetésnek le kell mondania, és az autonòmiának vissza kell állnia.
Szarka nem pròbálkozott ùjra, inkább egy másik épületbe költöztette irodáját.
A diákok, attòl tartva, hogy a rendõrség megérkezik majd másnap, hogy kirángassa õket a blokádbòl, elpròbálták passzív ellenállásukat. Felkészültek, tekintettel azokra a 2017-es eseményekre, amikor a rendõrség összecsapott a tüntetõkkel, akik a CEU szivatása ellen protestáltak.
A hatalom azonban nem küldött oda semmilyen hadsereget sem aznap, sem máskor.
Kellett, hogy legyen egy mèrték – Szurdi szerint, abban az elõnyös képben amit a diákok sikeresen projektáltak országszerte. Ellenben a CEU-val, ami egy külföldi entitás, a #FreeSZFE mozgalom, Szurdi szerint “megmutatta Magyarországnak, hogy kik vagyunk: diákok, akik tanulni akartak, és frusztráltakká váltak az igazságtalan változások miatt, akik mosolyognak és énekelnek, nem pedig nyivákolnak, mint valamiféle làzadò tinédzserek, ahogy a jobb oldali média gondolja. Mi több, a diákok nem sorakoztak fel semmilyen politikai párt mögött, és nem hívtak meg politikai képviselõket, hogy azok az eseményeiken beszéljenek.
Miközben a tanulòk az egyetemükért harcoltak, az LGBTQ jogok megcsonkításával, és a roma emberek ügyeivel a demokrácia nagyobb ütéseket is elszenvedett. A diákok azonban megmutatták, hogy képesek önállò gondolkodásra, kitartanak tanulmányaik mellett, megvédik jogaikat, és nem akarnak behòdolni.
Ez nem taktikus, “tiszteletreméltò politika”, hanem élénk demonstráciòja annak, hogyan lehet egy fontos ügyet, demokratikus mòdszerekkel megoldani, a rezsimre jellemzõ gùny, cinizmus és agressziò nélkül.
A publikum tájékoztatása végül is pontosan az, amit az elõadòmûvészek csinálnak.
“Mindig gondolunk kell arra, hogyan tudjuk átadni a történeteinket” – mondja Antal, és a mozgalom megtalálta azokat az utakat, amikkel nem csak bemutatni tudta a küzdelmet, hanem be is tudta vonni a polgárokat a harcba. Azon kívül, hogy diákok folyamatosan az ajtòban álltak, és csak azokat engedték be, akik ott tanultak vagy dolgoztak (illetve akik maszkot is viseltek, és akiknek megmérték a hõmérsékletüket), a csoport szimbolikus õrszemeket állított ki az Òdry bejárata fölé, és megkértek olyan embereket is, akik a magyar kulturális életben fontos szerepet töltenek be, hogy álljanak õrt velük. Fél òránként váltották egymást.
A helyiek gyakran elsétáltak arra, hogy megnézzék éppen ki áll ott, ki csatlakozott a védekezéshez, valamint, ahogy Upor mondja, azért, hogy egy kis reményt szívjanak magukba.
A csapat elsõ nagy demonstráciòján civilek is részt vehettek. A tömeg ùtja az Òdrytòl a Parlamentig tartott, mintegy 6,5 kilométeren keresztül. Az séta a Duna mellett vezetett, és olyan egyetemek mellett is elhaladt, amik már tùl voltak a privatizáláson. Ezeknek az egyetemeknek a diákjai boldogan csatlakoztak a menethez. Nagyjábòl ötezer ember alakított ki egy hatalmas humán láncot, ahogyan kéz a kézben haladtak, valamint még pár ezren sétáltak mellettük.
A tüntetés üzenete: “az egyetemek elszeparálása a politikai és a gazdasági erõktõl”.
Azért, hogy leróják tiszteletüket a fakultás vezetõségének, amikor azoknak lejárt az egy hònapos felmondási idejük (Upor azt nyilatkozta, hogy ez az egy hònap volt élete leghosszabb öt éve), a diákok megkérték tanáraikat, hogy álljanak fel az Òdry erkélyére fáklyákkal. A tanulòk fél òrán keresztül tapsoltak, miközben a tanáraik csöndben és mozdulatlanul hallgatták az ováciòt. Egy fáklya még napokig égve maradt az erkélyen. Ebbõl az egy lángbòl öt diák, öt fáklyát gyùjtott meg, amikkel öt irányba indultak meg – Olimpiai stílusban – és az egyetem kinyomtatott alapszabályait öt különbözõ egyetemnek adták át más-más városokban. Az öt diák összesen körülbelül 1125 km-t tett meg.
Amikor a tanulòk jogi panaszt tettek arra, hogy az egyetemi szabadság és autonomitás meg lett támadva Magyarországon, akkor egy nõ “igazságosságnak” öltözve, fehér köpönyegben és egy szeme köré tekert rendõrségi szalaggal jelent meg az alkotmányos bíróságon, és rituális keretek között benyùjtotta panaszát.
Az tipikus tüntetéseken megszokott forgatòkönyvön kívül, a #FreeSZFE megmozdulásai mindig dramaturgiailag voltak felépítve, és a résztvevõket egy gondosan megírt narratíván vezették végig. A legnagyobb eseményük az a tömegrendezvény volt, ami Oktòber 23-án került megrendezésre.
A demonstráciò – Sándor, a rendezõ szerint – valamilyen formában “az 1956-os események ùjra játszása volt”.
Sándor, akinek még Zoom-on keresztül is igazi barátságos, ámde megkínzott mûvész vibe-ja van ahogy beleszív vékony cigarettájába és megigazítja a sapkáját, kuncog az esemény monumentális mivoltán, hiszen szerinte pont ez az a stílus, amit a Vidnyánszky kedvel.
Amíg Vidnyánszky soviniszta történelmi drámákat mutat be a Nemzeti Színházban, az Oktòber 23.-i demonstráciò igazi látványosságnak számított a más véleményûeknek, felemelve ezzel az SZFE tanulòit ugyanarra a szintre, ahol a szabadságért harcolò õseik vannak, és alternatív jelentést adva a hazaszeretetnek.
A demonstráciò egy performatív megmozdulás volt. A majdnem harmincezer tüntetõ “Szabad egyetem, szabad Magyarország!” felkiáltással és feliratokkal haladt végig az utcákon.
Sándor ùgy tervezte, hogy a tömeg az utolsò 500 métert majd teljes némaságban teszi meg, így egyfajta egységes ünnepélyességgel érnek majd oda az ùt végén találhatò kivetítõhöz.
Szimfonikus zene ölelte õket körbe ahogy megérkeztek: a Liszt Ferenc Zeneakadémia 40 tanulòbòl állò orchestrája játszott élõben egy közeli tanteremben, és ezt vetítették ki a vászonra.
Felcsendült az 1956-os forradalom nem hivatalos himnusza, Beethoven Egmont nyitánya, ami akkoriban folyamatosan szòlt a rádiòkbòl.
A magyarok jòl ismerik ezt a zenemûvet, mondja Al-Farman, hiszen ez a “szabadságért valò harc zeneszáma”.
A tömeg elbûvölve és teljes csendben hallgatta végig a 8 perces elõadást. A folyamatosan gyorsulò zene, valamint az egyre jobban harsogò rézfùvòsok játéka szenvedélyes tapsot és ováciòt eredményezett.
Az egyetemfoglalás alatt a diákok figyeltek rá, hogy a napi fòrumjaik ne maradjanak el, hiszen ezidõ alatt tudtak reagálni az ùj vezetõség által megszabott logisztikai kihívásokra, és így tudtak továbbra is harcolni az alapelveikért.
Egy alkalommal Szarka némi zaj kíséretében lekapcsoltatta az internetet az Òdryban, és nem egyszer megpròbálta törölni a szemesztert, mert – mint állította – a diákok nem csinálták meg a házi feladataikat.
Egy nap Szarka 6 òrát adott arra, hogy kiürítsék az épületet, beleértve azokat a tanulòkat is, akik az emeleti kollégiumi szobákban laktak. A diákok minden szobában kiálltak magukért, valamint támogatòik az utcákon gyûltek össze, hogy kimutassák véleményüket. Végül senkit nem távolítottak el az épületbõl.
Egy bíròsági tárgyaláson a tanulòk legalább azt elérték, hogy maradhassanak. A bírò azzal érvelt, hogy esélytelen lenne a diákoknak visszakapni az òraszámaikat, ha esetleg gyõznének amikor majd véget ér az ügy.
Orbán rezsimje elrendelte, hogy a diákok ne adhassanak be hasonlò panaszokat a bíròsághoz, majd az SZFE ùj igazgatòsága bejelentette, hogy az iskola ùjra bezár. A tanulòkat így ùjra véget nem érõ és hosszadalmas jogi csatározásokra kényszerítette (amiken pro bono ügyvédekkel együtt harcoltak).
Bár a diákok végül megnyertek egy nehézkes csatát, miszerint az õszi creditjeiket beszámolják majd, a bíròság még mindig nem döntött arròl, hogy mi lesz a szemeszter zárásakor.
A vita November 11-én kezdõdött el, amikor Magyarország bejelentette, hogy lezárja az országot a COVID miatt, és minden tanòrának, illetve minden késõ éjszakai fòrumnak online kell folytatòdnia.
Senki nem akarja azt mondani, hogy egy egészségügyi rendelkezés segített végül kiutat találni az egyetemfoglalásbòl, aminek nem volt más logikus befejezése, bár mégis ùgy tûnik.
Szurdi, ahogy bajtársaival együtt csomagolt össze azt mondta, a 23. születésnapja volt az egyébként szerencsésnek mondhatò életének egyik legnehezebb napja.
Eddigre már nagyjábòl egyértelmûvé vált, hogy a diákok nem fogják tudni visszafordítani az SZFE kisajátítási mûveletét, és bár a karácsonyi szünet rohamosan közeledett, még mindig nem tudták, hogy mi fog velük történni a következõ szemeszterben.
Az aktivizmus azonban megváltoztatta a diákok életét és mûvészetét.
Antal például azt mondta: “Elõször életem során, és elõször a saját országomban erõsnek éreztem magam, még akkor is, amikor megpròbáltak minket lejáratni a médiában, vagy amikor törvényeket hoztak ellenünk. Éreztem, hogy kínlòdnak. A társadalom összefogott értünk, és mögöttünk állt, és õk képtelenek voltak a saját oldalukra állítani õket.”
A mûvészetét illetõen, a foglalás elején Antal ùgy döntött, hogy megváltoztatja rendezõi projektjét, ami a szakdolgozata részét képezte, és Garcia Marquez egy adaptált novellája helyett, inkább Ibsen 1882-es társadalmi komédiáját választotta, “A nép ellenségét”.
“Borzalmas érzés, amikor a pròbateremben dolgozol, és közben tudod, hogy valami sokkal fontosabb történik kint, a falakon kívül.” – mondja Antal miközben kecskeszakállát igazgatja. “Olyan témán akartam dolgozni, ami hasonlò dolgokròl szòlt, mint amikrõl polgárként és civilként gondolkozom.”
Miközben a diákok felcsavarták a sátraikat és takaròikat, elpakolták táskáikba a fogkeféjüket és pòlòikat, megígérték maguknak, és egymásnak: “Nem adjuk fel a blokádot, elvisszük magunkkal…és a blokád addig fog tartani, amíg a politikai elnyomásnak vége nem lesz.”
Majd elindultak egy meghökkentõ, alternatív ùton a gyõzelem felé, amivel egyik tanáruk titokban egész õsszel foglalatoskodott.
Csatò Kata, bábmûvész és bábrendezõ, az egész szemeszter ideje alatt kapcsolatban állt, és majdnem minden nap telefonon beszélt Christoph Lepschy-vel a Salzburgi Mozarteum Egyetem professzorával. Hasonlòan sûrûn kommunikált Elisabeth Schweeger-rel, a Ludwigsburgi ‘Academy of Performing Arts Baden-Württemberg” egyetem igazgatòjával.
Egy euròpai platform (Union of Theater Schools and Academies / E-UTSA) által ismerték egymást, ami támogatja, hogy a különbözõ euròpai campusok színház szakos diákjai meglátogathassák egymást.
Az E-UTSA kollegái figyelték az egyetem elkobzásának történetét, és azonnal beleegyeztek, hogy segítséget nyùjtsanak. Bár az akadémiai szabadság meggyalázása egészen extrém méreteket öltött Magyarországon, a fenyegetés áthatja egész Euròpát – mondja Lepschy – akár jobb oldali “tekintélyelvü folyamatok” miatt, akár “neoliberális ùjítások” miatt.
Majd gyorsan hozzátette: “Te is pontosan érted ezt Amerikában.” Az intézményeket – folytatja – idézve Timothy Synder ajánlásait “A zsarnokságròl” címû könyvébõl – meg kell védeni.
Lepschy, Schweeger és más E-UTSA kollegák hònapokon keresztül találkozgattak Csató Katával és az SZFE fakultással Budapesten, Bécsben, és megszámlálhatatlanul sok alkalommal az interneten, hogy kitalálják és megbeszéljék mit tudnának tenni.
Segítségül hívva az Euròpai Uniò Lisszaboni szerzõdését, és az abban foglalt felsõoktatásròl, és a képzettségek elfogadásáròl szòlò részeket – amikben tisztán le van írva, hogy az Euròpai Uniòs egyetemeknek ell kell fogadniuk minden más EU-s országbòl származò kvalifikáciòt, amennyiben az megfelel a követelményeiknek – a csapat kidolgozott egy radikális tervet. A magyar fakultás tagjai tudták, hogy amint a tervezet életbe lép, azzal képesek lesznek megvédeni az SZFE diákjait.
2021 elején Csatò, Upor, és kollegáik bejelentették a Freeszfe Egyesület megszületését, ami fenntarthatòságra és fejlesztésre, az önállòságra, kreativitásra, és demokratikusságra ad keretet és teret – pont azokra a dolgokra, amik mindig is a pedagógiájuk szívét képezte évtizedeken keresztül.
Egy 6 fõbõl állò bizottságot (4 fakultás és 2 diák) hoztak létre, Csatò Katát megválasztva elnöknek.
Ez a csapat látta el a mindennapi funkciòkat amíg a tagok demokratikusan programokat és szabályzatokat találtak ki, olyan stílusban, ahogyan anno a foglalási fòrumok zajlottak.
Nèhány héttel késõbb egy gyönyörû ütést szenvedett az Orbánista vezetés a régi SZFE-n. A tanárok többsége ugyanis – körülbelül 30 az összesen 50 professzorbòl – bejelentette, hogy nem kívánnak megjelenni az ùj szemeszterre: felmondanak. Ezután a 250 diákbòl 150 tanulò szintén kisétált az egyetem ajtaján.
A Freeszfe elsõ, és egyik legfontosabb programja készen állt, hogy felkarolja õket. Az Emergency Exit-nek (röviden EmEx) elnevezett program lehetõvé tette a diákoknak, hogy folytassák tanulmányaikat az öt õket támogatò Euròpai egyetem egyikén.
A projekt kreatív alapja az volt, hogy a tanulòk folytatják tanulmányaikat Budapesten a saját tanáraikkal és osztálytársaikkal, creditjeiket viszont átviszik Ausztriába, Németországba, Lengyelországba vagy Svájcba. Vizsgázni is ott fognak, valamint a diplomájukat is onnan kapják majd meg. Az EmEx lehetõvé tette volna, hogy a diákok elszòrtan, egymástòl távol, külföldön tanuljanak tovább valamelyik partner iskolában, azonban, mondja Upor, az SZFE egyik legfontosabb aspektusa a közösség érzése volt, és együtt akartak maradni, fõleg azok után, amiket közösen átéltek.
A diákok és a fakultás tagjai kollektív adrenalin-összeomlást tapasztaltak meg 2021 tavaszán, amikor õk is bekerültek a globális COVID-rémületbe. Ennek ellenére folytatták az adminisztratív munkát, hogy létrehozzák a Freeszfe-t. Olyan számítògép mögött folytathatò munkák voltak ezek, amik sokkal kevésbé voltak figyelemfelkeltõek, mint például az egyetemfoglalòk blokádja.
Rohamos és csöndes probléma megoldások arra, hogyan tegyék át az SZFE 5 éves BA, plusz MA képzését egy partner iskola teljesen máshogy mûködõ profiljába, milyen nyelvvizsgákra legyen szükség, milyenek legyenek a szakdolgozatok, hogyan támogassák anyagilag a diákok diplomaosztòra valò utazását.
“Ma òrákat tartottunk. Nem éppen sajtòba valò sztori” – jegyzi meg Upor.
Ilyen körülmények között azonban ez az erõfeszítés is legalább annyira lélegzetelállítò, mint az, amikor 100 diák elfoglal egy iskolát 71 napra.
A Freeszfe tanárai, akik most a magyar színházak történelmérõl, az operákròl vagy a színészkedés technikáiròl adtak elõadásokat, valamint mentorálták a diákok év végi projektjeiket, már nem kaptak fizetést munkájukért, még minimál bért sem.
Ingyen dolgoztak, miközben az egyesület egy Patreon oldalon keresztül megpròbált pénzt szerezni arra, hogy legalább egy helyet tudjanak bérelni, illetve arra, hogy folytatni tudják a kurzusaikat. Az egyesület által meghirdetett öt szakra összesen 51 diák jelentkezett.
Az òrák – ironikusan – a CEU egyik épületében voltak megtartva. A CEU ezen kívül kollégiumi szobákat is felajánlott a Freeszfe diákjainak, kb 60 EmEx tanulònak.
A régi SZFE természetesen megpròbált közbe avatkozni és megállítani az ùj vállalkozást.
Elõször beperelték õket, amiért nevükben megtalálhatò az egyetem régi neve (szfe), de még az Orbán-rezsim által megszállt bíròságon is kinevették õket. Ezután jogsértésre vonatkozò leveleket küldtek ki a partner egyetemeknek Euròpába, mondván a Freeszfe illegális tevékenységet folytat. Az egyetemek válasz leveleikben az euròpai törvényekre hivatkozva bizonyították, hogy a rágalmak hamisak. Bezárták az Òdry Színházat, ami nem csak a megszállás középpontja volt, de egy régòta fennállò kreatív központ, ahol fiatal mûvészek inspirálòdhattak, és dolgozhattak (a diákok színpadra vitték az Òdry temetését).
Az Euròpai Parlament magyar reprezentatívja – egy Fidesz tag – arròl panaszkodott, hogy nem találja igazságosnak azt, hogy az Emergency Exit kapta az éves Euròpai Polgári díjat. Majd annak ellenére is, hogy az Orbán-rezsim folyamatosan pénzelte a régi SZFE-t és megduplázta a költségvetését, ùjabb 71 diák pártolt át a Freeszfe-hez.
Az elsõ EmEx diplomaosztòra 2021 Oktòberében került sor. Õk voltak azok a diákok, akik az utolsò évüket töltötték az iskolában amikor az egyetemfoglalás megtörtént. A Goethe-Institut anyagi segítségével nagyjábòl 50 diák utazott Németországba és Ausztriába. A buszùt egy hétig tartott. Nyolcan Ludwigsburgban diplomáztak dramaturgként, és tízen színészként vehették át oklevelüket Salzburgban. A többiek ünnepelni mentek.
A 8 òrás buszozás alatt Csatò Kata meghatònak találta a diákok halk intenzitását, miközben arra reflektáltak, micsoda zavaros, és eseményekkel teli éven vannak tùl.“Tùl sok ez a fiataloknak” – mondta.
Az utazás a fakultásnak is érzelmekkel teli volt.
Bagossy Lászlò, aki rendezést tanít, folyamatosan pròbálta a szövegét, ami arròl szòlt, hogy az Euròpai partnerek pont azt használták fel az EmEx programhoz, amit az SZFE-tõl elvettek, az autonomitásukat.
Nem azért pròbálta el olyan sokszor a szövegét, mert attòl félt, hogy németül kell majd megszòlalnia, sokkal inkább azért, mert aggòdott, hogy elsírja magát a színpadon.
A nyitòbeszédében Elisabeth Schweeger az ADK és a többi partner összetartásáròl beszélt: “az egyetlen törvényes mòdja, hogy ezt a privilégiumot használjuk az, ha az egyenlõségért harcolunk.”
Egy vègzõs diák a hadseregérõl beszélt. Elmesélte, hogy nyolcan ültek össze és kollektívan írták meg a beszédüket “exquisite corpse” stílusban. Egy jobb megnevezés a diplomára szerinte a “synergy” lenne, ami egy görög szò. A “syn” szòtag azt jelenti együtt, az “ergon” szòtag pedig azt, hogy munka. A diplomázò diák szerint ez a szò jobban leírja a tanulòk és tanáraik tapasztalatait, és most már az ADK-ét is. A német diákok dalokkal ünnepelték magyar partnereiket.
Upon, 14 hònappal azután, hogy szomorùan bejelentette lemondását az SZFE rektori posztjáròl, felállt az ADK színpadára. Egy sötét zakòt viselt, aminek hajtòkáján egy Freeszfe logòs gomb volt, majd hitetlenkedõ ujjongással elmondta beszédét. A dramaturgia szakos végzõsök – áradozott – brilliáns szakdolgozatokat írtak, amik megmutatták, hogy “nem felejtettük el, hogy meg van a lehetõség arra, hogy a mûvészeteken keresztül megváltoztassuk a társadalmat”. Nem goromba, didaktikus stílusban, hanem nyitott érdeklõdéssel és esztétikus találmányokkal.
Ez egyèrtelmûvé vált mùlt Májusban, amikor a Freeszfe Egyesület bemutatta azt az ambiciòzus fesztivált, amit ùgy neveztek: “A mûvészet szabad!”
A 6 napon át tartò rendezvénysorozaton a látogatòk független filmkészítõk munkáit láthatták, kerekasztal beszélgetéseket hallgathattak, amiken fontos témákròl volt szò, mint például az erõszak a nemek függvényében, vagy az Ukrajnai háborù. Ami pedig a legfontosabb, hogy az EmEx diákok is megmutathatták munkáikat.
A 14 film amiket filmkészítõk, operatõrök, és TV producerek készítettek, olyan témákat dolgoztak fel, mint például egy drag queen története, vagy egy disztòpukus elképzelt világ, ahol nincs hò. A színházi produkciòk olyan adaptáciòkat tartalmaztak, mint például “A láncaoldott Prometheus”, “1984” Orwelltõl, An-Ski “Dybbuk”-ja vagy Brecht “A Kaukázusi Krétakörének” egy immerzív változata. Ez a Brecht darab egyébként a felelõsségvállalásròl szòl, és azt a kérdést boncolgatja, hogy vajon a dolgok (és gyerekek) azoknak a felügyelete alatt kell, hogy maradjanak-e, akik a legjobban tudnak ròluk gondoskodni.
Al-Farman Petra egy szomorù dokumentumfilmet mutatott be, a “Torkolat”-ot (Estuary), amit egy nyolc tagbòl állò improvizatív kòrussal, a Soharòzával együtt készített el. A film interjùkon alapul, amiket szülõkkel, és leendõ szülõkkel készítettek, és akik azokròl az ambivalens érzésekrõl beszélnek, amiket a szülõvé válás akarata vált ki belõlük, miközben nem kívánnak részt venni Magyarország által rájuk erõltetett “szaporodási” kényszerítésben, és abban, hogy a nõknek tipikus nõi szerepeket kelljen vállalniuk.
Al-Farman egy régi fürdõben rendezte meg a Torkolat-ot, ahol a csodálatos akusztikának köszönhetõen az éneklés mintegy Gregoriánus kántálásra emlékeztet és kísértetiesen visszhangzik.
A Májusi fesztivál egyik napja nyílt napként is szolgált, hogy az érdeklõdõk informálòdhassanak a Freeszfe oktatási programjairòl. Bár az egyesület nem tud diplomákat kiadni, mivel nem kaptak akkreditáciòt, továbbra is a leginnovatívabb kurzusokat kínálják a szakmában Magyarországon és Magyarországon tùl. Csatò òráin például megtanulhatják a diákok, hogyan használjanak tárgyakat, mint bábok, ezáltal absztrakt gondolkodásra sarkallva õket.
Az egész májusi fesztivál a Mûvészeti Kommunikáciòs osztály szervezésében valòsult meg.
Azon kívül, hogy a Freeszfe folytatta képzéseit, a tagok – akik több mint 200-an vannak – szeretnék, ha az egyesület továbbra is tudná támogatni az EmEx tanulòk és alumni-k film- és színházi projektjeit, illetve segíteni szeretnék a feltörekvõ fiatal mûvészeket. Ez elengedhetetlen, mondják, fõleg miòta bezárt az Òdry, és a független helyek mind tùlterheltek és alulfinanszírozottak. A Freeszfe diákjai pedig aggòdnak, hogy a populárisabb szakmai szektorokbòl ki lesznek zárva.
Akármilyen nehéz is ezeket a projekteket kézben tartani egy hat fõbõl állò csapatnak, akik csekély költségvetésbõl pròbálnak mindent megoldani, és campus-uk sincs, csak egy maguk által kreált infrastruktùra, a Freeszfe mégis mer nagyobbat álmodni.
A 2020/2021-es tanévben nem tudtak mással foglalkozni, csak a rájuk mért csapásokkal, és azzal, hogy megvédjék a végzõs diákjaikat – emlékszik vissza Bagossy. “Ez egy rövidtávù terv volt.” Ahogy egyre több produktív kollaboráciòt hoztak létre, és kibõvítették, illetve ùjragondolták a tantervet, még akkor is pozitív jövõképrõl beszéltek, amikor az áprilisi választások a maradék oxigént is kipréselték a levegõbõl. Bámulatba ejtõ optimizmussal és merészséggel azt mondták: “Gondolkoznunk kell a jövõrõl, a hosszùtávù jövõrõl.”
Nagyjábòl egy év múlva az EmEx tanulòk megkapják a diplomájukat, de ez nem lesz a Freeszfe vége, és az Euròpai kapcsolatok is megmaradnak partnereikkel.
Azon dolgoznak, hogy egy nem állami akadémiát hozzanak létre – egy olyan filmmel és színházzal foglalkozò iskolát, ami nem tartozik semmilyen Euròpai országhoz, viszont többet bevon.
Nemzetközi diákok seregei költöznének különbözõ helyekre, hogy együtt tanulhassanak – a szemeszter negyedét Bialystokban töltenék a híres báb szakon, majd mondjuk Koppenhágában a hangmérnök szakon, vagy Budapesten a fordítòi szakon.
Az EmEx fakultás arra vár, hogy kiderüljön, megkapjàk-e azt a két évre szòlò pályázati pénzt az Erasmus alapítványtòl, amit erre az okos ötletre költhetnek. Két évre, ami alatt nem csak a rengeteg logisztikai kérdést tisztázhatják, hanem olyan témákròl is beszélhetnek, mint például az “erõszakmentes kommunikáciò a különbözõ mûvészeti formátumok gyártása során” vagy a “mûvészet és az aktivizmus”.
“Szembe kell nèznünk vele” – mondja Csatò Kata. “Euròpa, és fõleg Közép-Euròpa, ugyanazokkal a mòdszertanokkal rendelkezik már nagyon-nagyon régòta. Egy részrõl ez nagyon hasznos, más részrõl viszont tùl zárt. Mi vagyunk azok, akik kinyithatják ezeket, és pont ezért fogunk nyerni.” Kata csöndben marad egy percre, összekulcsolja kezeit, a feketére festett körmeivel, majd felnéz, és mintha a jövõbe tekintene: “Nagyon kíváncsi vagyok meddig juthatunk el.”
Néhány bíztatò hír szivárgott ki, amikor kb 25 Freeszfe-s és Mozarteum-os diák vett részt egy 4 hetes projektben Salzburgban Jùliusban, ami ùj távlatokat nyitott meg a résztvevõknek (a program sajnos egy héttel a tervezettnél korábban véget ért, mert a csoport fele COVID-os lett, remélik, hogy Februárban folytathatják amit félbehagytak). Miközben német, osztrák és ukrán társaival dolgozott Elfriede Jelinek egy posztdramatikus szövegén, ami a tekintélyelvü plutokratákròl szòl , Antal Bàlint például arra lett ösztönözve, hogy a néppárti vezetõk vonzerejének komplexitásáròl elmélkedjen, és arròl, hogyan tudja õket megjeleníteni a színpadon.
Fél tucat ukrán mûvészt adtak hozzá a projekthez, akik Harkiv és Kijev területérõl érkeztek, hogy a Mozarteumban folytassák tanulmányaikat, hála a Freeszfe Emergency Exit programjának. “Egy kulturális háborbùbòl szabadultunk ki” , mondja Antal, hangjában büszkeséggel és csodálattal, “és a rendszer, amit létrehoztunk most már arra is használhatò, hogy igazi háborùkkal nézzünk szembe.”
Mindeközben Orbán független színházakra mért csapásai tovább erõsödtek. Sok színház akkor jelentette be költségvetéseik további megcsonkítását amikor Antal épp Salzburgba ért. Az Átrium Színház például (Alföldi Ròbert mûvészeti otthona) bezárt, mert a beígért állami támogatások nem érkeztek meg. Pintér Béla és társulata pedig – amit a kritikus Jászay Tamás Magyarország független színházainak zászlòvivõjének nevezett – felemelte a jegyárakat és elköltözött egy másik helyre, hogy így pròbálják meg kompenzálni az anyagi kieséseket.
Az állam bejelentette, hogy befagyasztják a kulturális támogatásokat.
Antal szerint Jelinek “A királyi ùton” címû írása nagyon is témába vág, hiszen egy goromba önreklámozò mutatványos felemelkedésérõl szòl. A szöveg utalást tesz a Bibliára, Szophoklészre, Shakespeare-re, a párizsi Grand Guignol-ra, a Twitterre és másokra, ezért Lepschy, a workshop egyik tanára szerint, ez a mû egy tökéletes kiindulòpont.
A résztvevõk egyéb anyagokat is beleépítettek a produkciòba. Antal egy jelenetet készített, amiben a magyar legenda, Hunyadi Mátyás koronázását láthatjuk. A hõs története – akinek arcképe az 1000 forintoson is megtalálhatò – tökéletesen tükrözi a médiát, és a választási kampányokat, hiszen “olyan sok a zaj, hogy nem tudod eldönteni mi igaz, és mi nem.”
Ebben a jelenetben az ukrán színészek azt a feltevést kérdõjelezték meg, hogy miért ünnepelték a tömeg behòdolását a hamis ígéreteknek és egy zsarnok uralkodònak, ahelyett, hogy harcoltak volna? Lehet, hogy most is ez történik Magyarországon Orbánnal?
Egy felkavarò példázat a demokrácia krízisére, a színdarab – legalábbis németül – ütõs alcímet kapott: “The Burgher King”.
Jelinek nem titkolta ki inspirálta ezt az írását: egy gyorskaján élõ, aranyat hajhászò zsarnok, és bár nevén soha nem nevezi, az olvasò pontosan tudja kirõl van szò: Donald Trump-ròl.
Alisa Solomon a Columbia Ùjságírò Iskola professzora (Columbia Journalism School), ahol a mûvészeti és kulturális mester programot vezeti.
Több könyvet is írt, például: Re-Dressing the Canon: Essays on Theater and Gender (1997) and Wonder of Wonders: A Cultural History of Fiddler on the Roof (2013). As dramaturg, she most recently has been working with Anna Deavere Smith on her Pipeline Project and on the play Love All