15.00 PRESENT IMPERFECT - SZÍNHÁZ

Sajnálattal remélem, miszerint ennek ellenére értesítem, hogy hidegzuhanyként ért a liftben a döntésem, de kérlek, értsd meg: nagyon nehéz helyzetben volt a zsűri a zsűri döntése alapján, a szöveg persze nem jó, de reménykeltő, lezártnak tekintem, nem téged, nem nyert, nem tudunk, nem jutottál, nem tudok beszélni, nem tudom, mit akarok. Sokat gondolok rád, és további töretlen alkotókedvet kívánok.

Egy kicsit túl lelkes nyelvtanár az órája anyagát egy gazdag visszautasító-levél gyűjtésből meríti. A szakmai levelek keverednek a magánéletivel, a valóság a fikcióval. A nemet mondás különböző módjait vonultatja fel, több ízben visszautasítja a közönséget, felidézi a legkellemetlenebb párkapcsolati kudarcokat. Miért nem én én én én én? Vagy miért nem te te te te te? Vagy igazából nem is róla van szó?

Alkotó, előadó: Kozma Zsófi Rebeka

Fény: Szász Antal

Hang: Mózes Zoltán

Mentorok: Szabó Veronika, Hód Adrienn, Hudi László, Goda Gábor, Czirák Ádám

Külön köszönet Tózsa Mikoltnak, Kocsi Olgának, Szántusz Noéminak, Néder Panninak, Dunja Rakicnak, Kozma Györgynek, Kudron Annának, Sarah Günthernek, Berecz Zsuzsának, Vető Jánosnak és mindenkinek, aki küldött nekem leveleket.

 

Helyszín: V. ker. Nádor u. 15. CEU – 809-es terem

Férőhely: 50 fő

Időtartam: 45-50 perc

Nyelv: magyar, angol

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus: 2000 Ft, támogatói: 6000 Ft

15.00 EMBER ÉS BÁLVÁNY - JÁTÉK, FOGLALKOZÁS

Az alkalom során, közösen gondolkozunk valódi és hamis értékekről.

Mik az egyéni és társadalmi értékeink?
Mit hozunk a családból, mi az, amit magunkban hordozunk eredendően? Létezik-e ilyen?
Mi az, ami már nem fér bele a világképünkbe?
Ezt mi határozza meg?
Ilyen, és hasonló kérdésköröket járunk körbe játékokon, beszélgetéseken keresztül.

A foglalkozások középpontjában egymás gondolatának, véleményének megismerése áll, nem a szereplés, hanem a játék a lényeg.
Ebből adódóan, a foglalkozáson való részvétel, nem igényel semmilyen drámás előképzettséget.

A foglalkozás vezetői Buzási Fanni és Jánosi Flóra, a Diagonál Alkotócsoporttól.

Helyszín: V. ker. Nádor u. 15. CEU – Popper terem

Férőhely:

Jegyárak: normál 1000 Ft, támogatói: 3000 Ft

15.30 BEMUTATKOZIK A SZABAD MEGSZÓLALÁS OSZTÁLY

2022 szeptemberében indult egyéves, intenzív képzésünk a ’Szabad megszólalás’, amely nem a hagyományos értelemben vett beszédtechnikai és ének tréning volt. A két terület közös nevezőire építve igyekeztünk a hangképzés elé tornyosuló akadályokat leküzdeni, eljutni a görcsmentes, könnyed, örömteli hangadásig. Sok nevetéssel és néha könnyekkel haladtunk ezen az úton, de közben a 12 fős osztály remek csapattá formálódott. Közülük néhányan mutatkoznak most be: Csathó Ábel,  Götz Máté, Iván Flóra, Kovács Tamás Sándor, Némethy Panna, Raschek Zsófia

Tanárok: Berecz Bea  és Hernádi Krisztina

Az elhangzó dalok:

Eisemann Mihály: 
Szerelemhez nem kell
Lesz maga juszt is az enyém
Stux, maga vérbeli párizsi lett
Maga nős ember vagy boldog?
Szívemben egy szoba kiadó
Zerkovitz Béla:
Az én szeretőm
Egy szál cigánnyal huzatom
 

Helyszín: V. ker. Nádor u. 15. CEU – Aula

Férőhely: 80 fő

Jegyárak: a program ingyenes!

16.00 VAN OLYAN, HOGY TÚL PÍSZÍ? - BESZÉLGETÉS

Kerekasztal-beszélgetés Ráskó Eszterrel, Lady Dömperrel és Szabó Attilával, a TASZ munkatársával. Az eseményt Hegyi Vivien vezeti és a vendégeivel annak járnak utána, hogy mik a píszí, politikailag korrekt, beszéd előnyei, illetve, hogy tud-e túl sok vagy akár kontraproduktív is lenni. A beszélgetőtársak eltérő előadóművészeti, pszichológiai és jogi háttere garantálja a véleménykülönbségeket és a tabudöntögető vitát.

Helyszín: V. ker. Nádor u. 15. CEU – Auditórium B

Férőhely: 150 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus: 2000 Ft, támogatói: 6000 Ft

16.00 ÉS 18.00 MIT CSINÁLJAK, HOGY JOBBAN ÉREZD MAGAD? - SZÍNHÁZ

A TÁP Színház előadása

„Mert az úgy volt, hogy mi szerelembe estünk. Ez egy love story. Az úgy volt, hogy mi csíptük egymást, és aztán meg elvittek az érzelmek. És akkor összejártunk egy évig stikában, mert ez egy titkos story volt. Egy titkos love story, Rómeó és Júlia.”

Ki vagyok én, ha nem a szüleim hibái? Mit tehetek, ha egy nap észreveszem, hogy anyám mondatai jönnek ki a számon? Ráléphetek-e valaha a leszakadás útjára, vagy örökre cipelnem kell tovább, amit otthon akarok hagyni?

SZEREPLŐK:

HAJDU SZABOLCS, RÁBA ROLAND, KIZLINGER LILLA, BAGOSSY BÁLINT

Rendezőasszisztens: Darányi F. Hanna

Díszlet, jelmez: Csoma Gabriella

Zene, hang: Lelkes Botond

Operatőr: Kis Márton

Vágó: Hegedüs Csenge

Írta: a színészek improvizációi alapján Biró Zsombor Aurél

Rendező: Kizlinger Lilla

Az előadás létrejöttét az NKA támogatta.

Külön köszönet: Rezek Borbála, Gáspár Sára, Potozky László, Vajdai Vilmos, Dézsi Fruzsina.

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15.-CEU, Gellner terem

Férőhely: 40 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus: 2000 Ft, támogatói: 6000 Ft

TELTHÁZ , MINDEN JEGY ELKELT MINDKÉT ELŐADÁSRA!

16.00 SZÁZFÉLE VÁLTOZATBAN - KONCERT CSEH TAMÁS DALAIBÓL - Cseh/Másik/Bereményi/Csengey

Öt fiatal, egy színész és négy zenész, összeállt, hogy elzenélje a kedvenc dalait Cseh Tamástól. Hosszú idő óta foglalkoztunk Tamás dalaival, három színházi előadást is létrehoztunk az elmúlt 8 évben, ami az ő munkásságából merít. Most egy új, szinte csak zenéből álló koncrettel készülünk, de nem megemlékezni kívánunk Cseh Tamásról és a dalairól, hanem újra élővé is tesszük őket. Antoine és Desiré, Novák Béla, János és Tamás, Vizi és Ecsédi, mind mi vagyunk, ugyanazokat az élethelyzeteket éljük át, ugyanúgy hiszünk valami újban, valami emberibben, mint a dalok. 

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Tető

Férőhely: 100 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus 2000 Ft, támogatói 6000 Ft

Cseh Tamás zenéje elemi erővel képes hatni az emberre, egyszerű és személyes, olyan mintha kifejezetten neked énekelne. Bereményi Géza zsenije pedig kortalanná teszi a szövegeket, így aktualitását soha nem veszti el, hiszen nem csak egy politikai korszakról szólnak, hanem a magyar ember lelkét mutatják meg. A „féldecis rezsimek” elmúlnak, de mi és a dalok itt vagyunk, és így Tamás is. 

Tóth András – ének

Laczi Sándor – cselló 

Lányi Kristóf – kobza, vokál 

Nánási Attila – gitár, vokál 

Tóth Ábel – gitár, vokál

Százféle változatban (Cseh Tamás 80)

  • Presszó (Cseh Tamás/Másik János/Bereményi Géza) – 05:00
  • Antoine és Desiré és a szél(Cseh/Bereményi) – 02:35
  • Krakkói vonat(Cseh/Másik/Bereményi) – 03:04
  • Éjféli gyors(Cseh/Másik/Bereményi)
  • Váróterem(Cseh/Bereményi) – 3:20
  • 74-es év(Cseh/Bereményi) – 02:36
  • Telente vasárnap(Cseh/Bereményi) – 03:16
  • Antoine nagy kísérlete(Cseh/Bereményi) – 02:22
  • Jutalomosztás(Cseh/Másik/Bereményi) – 02.32
  • A 12 közül (Cseh/Bereményi) – 03:41
  • 20 év múlva(Cseh/Csengey Dénes, nem jelent meg albumon) – 03:10
  • Ausztrália(Cseh/Csengey) – 03:50
  • Komédia(Cseh/Csengey) – 03:30
  • Suttogó dal(Cseh/Csengey) – 03:14
  • Eszembe jutottál(Cseh/Másik/Bereményi) – 03:58
  • Mindnen álmomban(Cseh/Másik/Bereményi) – 04:00
  • Somlai Margit(Cseh/Másik/Bereményi) – 03:20
  • Forró város(Cseh/Másik/Bereményi) – 04:15
  • Széna tér(Cseh/Bereményi) – 05:35
  • Rajtammaradt télikabát(Cseh/Bereményi) – 03:42
  • Ballada az öcsémről(Cseh/Bereményi) – 05:54
  • Bárány az üres lakásban(Cseh/Bereményi) – 04:38
  • Keresztbe jégeső(Cseh/Másik/Bereményi) – 06:30
  • Képek dala(Cseh/Bereményi) – 02:40
  • Finálé(Cseh/Másik/Bereményi) – 01:56

Teljes játékidő: kb. 91 perc

16.00 KOVÁCS LUCA: VÖRÖSMARTY UTCA 13. FSZT. 2/a - PERFORMANSZ, TOKIO SUNRISE

Esetleg államalapításba torkolló autofikcionális performansz

eredetileg egy lakásperformanszt akartam, amiben többen szerepelünk, minden helyiségben valaki más csinál valamit, csak tulajdonképpen lakás az nincs, meg igazából leginkább egyedül vagyok benne, és ha úgy vesszük akkor nem is mindig csinálok valamit, szóval tulajdonképpen az van hogy én dumálok magamról egy órán keresztül, és próbálok magammal kezdeni valamit, vagyis hogy azzal az állapottal ami azzal jár, hogy kénytelen vagyok beismerni, hogy sok év kemény munkája végre beért, és sikeresen felnőtté váltam, meg ha minden jól megy, közben valami ki is derül, például, hogy mikor lettem tündérkirálykisasszony, hogy miért nem szeretek pisilni, meg hogy miért csinálok 20 évesen magamról előadást, és hogy hogyan nem fogja ez megoldani az összes társadalmi problémát, pedig annak mindenki örülne

Alkotó, előadó: Kovács Luca

Dramaturg: Fodor Orsi

Zenei munkatárs: Kovács Márton

A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hudi László

Külsős konzulens: Szabó Veronika, Tózsa Mikolt

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Somló Dávidnak, Vadas Tamarának, Andrádi Eszternek, Fodor Orsinak, Lanstyák Ildinek, Melykó Richárdnak, Mendel Péternek, Tóth Csongornak, Kovács Mártonnak, Dávid Annának, Vajdai Liza Alojziának, Bácsi Janka Pálmának.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont, 1106 Budapest, Kerepesi út 87. – Tokio terem

Férőhey: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

17.00 ORLANDO - SZÍNHÁZI FELVÉTEL

Orlando életrajza életesemények sorozata, hasonlatos egy pikareszk regény (anti)hősének életrajzához. Orlando élete egyetlen pillanatba sűrűsödött esszenciája az androgün léleknek. Orlando története egyetlen pillanatban játszódik a háromszázhatvan év során, a háromszázhatvanöt szobás kastélyban, mely tér és idő egészének jelképe. Az Orlandoélmény egy én-élmény: egy külső és belső utazás. Az Orlando egy ironikus történeti krónika, egy kalandregény, egy stílusparódia, filozófia, finom humor, játékosság, jelképek kavalkádja, egy látomás a történeti, kollektív és androgün személyiségről. Az Orlando-ban számtalan különböző idő ketyeg, és ki tudja hány különböző ember, akik mind egyszerre ütnek szállást szellemében.

 

A produkció Virginia Woolf regényéből készült, formája: térspecifikus előadás, amelyet egy snittben rögzítettünk. Helyszíne a belváros szívében, magántulajdonban lévő Kincsem-palota, ahol a nézők végig követhetik Orlando történetét. Egy-egy szobában, történetének és személyiségének egy-egy töredékével ismerkedhetünk meg. Az előadás a ‘Ki vagyok én – hány énből áll egy személy?’ kérdésre keresi a válaszokat, melyek örökérvényű és ma is aktuális kérdések. Az előadás tanulságos, elgondolkodtató és szórakoztató a fiatalabb és idősebb generációnak egyaránt.

SZEREPLŐK:

Bartos Ágnes, Barna Lilla, Dénes Emőke, Nagyabonyi Emese, Tóth Zsófia, Gyabronka József, Király Dániel, Major Erik, Szacsvai István

ALKOTÓK, KÖZREMŰKÖDŐK:

Jelmez: Csiszér Csilla Viola

Díszlet: Vermes Nóra

Adaptáció: Hirsch Máté

Dramaturg: Bódi Zsófia

Koreográfus: Barna Lilla

Zeneszerzők: Csernovszky Márk, Frank Tamás

Hárfa: Ferge Elizabet

Koboz: Töreky Borbála

Zongora és dob: Csernovszky Márk

Harmonika: Frank Tamás

Fodrász: Zsupkó László

Fény: Major Mátyás

Hangmesterek: Keresztény Bonaventura, Horváth Ábel

Operatőr: Farkas Áron, Sipos Bence

Focus puller: Nemes Sándor

Produkciós menedzser: Brixel-Szabó Flóra Bernadett

Rendezőasszisztens: Aradi Fanni

Rendező: Fodor Orsolya

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15.-CEU, 809-es terem

Férőhely: 60 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, diák/pedagógus: 1000 Ft, támogatói: 3000 Ft

18.30 ÉS 20.30 MELYKÓ RICHÁRD: MASSZA ORBIT -PERFORMANSZ, TOKIO SUNRISE

A Massza Orbit című performansz-előadás a tömeg hajlandóságát, valamint fragmentumait vizsgálja egy spekulatív nyelv magyarázatában. Az előadó saját hatáskörét ábrázolva, absztrahálni kezdi kötelezettségeit a nézők iránt. Mindezt testtartások és az egyrétű virtualitás tengelyében. Olyan társas jelentések kerülnek performatív elemzésre egy előadói térben, mint például a rendezkedés, fúzió vagy épp a vezetés.

Felkelti saját holtsúlyait, hogy aztán megadhassa azoknak a pillanatnyi közérzetet. Akár egy pásztor a trajektórián.

Előadó: Melykó Richárd

A mentorok, akik célzottan segítették a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Czirák Ádám, Vadas Zsófia Tamara

Külön köszönet Hód Adriennek, Hudi Lászlónak, Somló Dávidnak, valamint Illés Haibonak, Melykó Zájának és a Freeszfe Színház és performansz osztályának.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont, 1106 Budapest, Kerepesi út 87. – Tokio terem

Férőhey: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói: 5000 Ft

19.00 TORKOLAT - SZÍNHÁZI FELVÉTEL

A Torkolat egy helyszínspecifikus előadás, melyben a nézők bejárják a Király Gyógyfürdő tereit, a gyerekvállalástól a saját anyaság, otthonosság megtalálásáig fizikailag is utat tesznek meg. A gyerekvállalás kérdését övező traumatikus élethelyzetek, hétköznapi tragédiák verbalizálása zajlik a séta során, a terhesség és a szülés élményéről visszhangzó kórusok és dokumentarista interjúk érnek össze a bezárt gyógyfürdőben.

A dokumentarista szöveganyag 12 civillel készített mélyinterjúból épül fel, amelyek nyolc történet hálózatában transzgenerációs tapasztalatokat is felvetnek — valamint eltérő válaszlehetőségeket mutatnak a gyerekvállalásra való felkészülés időszakáról. Az anyaság spirituális élménye és az azt övező nyomasztó elvárások egyaránt tematizálódnak.

A előadásban színész, táncos, költő-performer, valamint a Soharóza kórus több tagja vesz részt. A Torkolat így az ének és próza közti váltásokkal, a dokumentarista és a rituális színházi nyelv találkoztatásával, valamint a társadalmi kórus globális szemszögének és a személyes történetek intimitásának ütköztetésével is kísérletezik.

Az előadás felvétele egyetlen vágatlan snittben nézői szemszögből követi az előadókat a fürdő tereiben, így a felvétel képes a séta szubjektív élményét, és a terek speciális hangulatait visszaadni.

Szereplők:

Asbóth Szaffi, Bakos Bettina, Botka Dóra, Borsos Luca / Jónás Vera, Elek Judit Sára, Ladik Katalin, Simkó Katalin, Sipos András, Sóthy Virág, Szirtes Adél

Alkotók, közreműködők

Handpan zenész — Szirtes Adél

Zenei konzulens — Eörsi Sarolta

Jelmeztervező — Csiszér Csilla Viola

Dramaturg — Holczer Sára

Rendező — AI-Farman Petra

Osztályvezető tanárok — Fekete Ádám, Kárpáti Péter

Felvétel:

Rendező — Vermes Dorka

Operatőr — Papp Tamás

Helyszíni hang — Gyula Márk, Magyar Viktória

Hangmester — Bobák Bence

Focuspuller — Miklósfalvi Máté

Vágó — Kántor Dávid

Colorist — Nagy Botond

Köszönet: Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt.

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15.-CEU, 809-es terem

Férőhely: 60 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, diák/pedagógus: 1000 Ft, támogatói: 3000 Ft

19.00-TÓL 23.00-IG MI VAN VELETEK? - EMBERTÁRLAT

Forgács Péter: MI VAN VELETEK? – EMBERTÁRLAT – Gyere, amikor akarsz! / Maradj, ameddig tetszik!

a mivanveletek négy órás színházmaraton
tíz ember közérzetkiállítása arról, hogy mi van velük
gyere, amikor akarsz – nézd, ami érdekel – maradj, ameddig tetszik

 

 

„Nincs konkrét eleje és vége az eseménynek. Az élményt a néző saját döntései határozzák meg: attól függően, hogy milyen sorrendben járjuk végig a helyeket, milyen távolságból figyeljük a történéseket, mennyi ideig maradunk egy-egy helyszínen. Megszólítjuk-e az előadókat, hogyan reagálunk, ha esetleg ők vonnak be minket.

Nincs élesen leválasztható szerep sem, ami mögé el lehet bújni, itt minden előadó a saját bőrét viszi vásárra. Különböző eszközökkel, de mindannyian arra vállalkoznak, hogy önmagukat játsszák el a lehető legautentikusabban.

Számtalan elmélet létezik arról, hogy mi is az a színház, de a legtöbb definíció magában foglalja a néző jelenlétét. Itt viszont az előadók akkor is folytatják a performanszt, ha éppen senki nem nézi őket. Mint egy automatikusan működő gépezet, amit láthatatlan erők mozgatnak. Egyszerre szánnak tehát sokkal aktívabb szerepet nekünk, mint egy hagyományos színházi előadás, mindeközben bizonyos szempontból kevésbé vesznek tudomást a közönségről. Rendkívül izgalmas kísérletezés zajlik az időérzékeléssel, a terek használatával, a befogadó és a játszó tűréshatárával.”

(részlet Sándor Panka Saját labirintus című kritikájából, Színház.net, 2022.07.01.)

Résztvevők:

Dunai Júlia

Fabiny Lujza

Faragó Zsuzsa

Lestyán Attila

Márkos Albert

Majorfalvi Bálint

Németh Ákos

Simkó Katalin

Rendező: Forgács Péter

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Tető

Férőhely: 60 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus 2000 Ft, támogatói 6000 Ft

20.00 ULYSSES KÉPÉBE HABOSTORTÁT NYOMNAK - BÁRON GYÖRGY ELŐADÁSA

ULYSSES KÉPÉBE HABOSTORTÁT NYOMNAK 

(második nekifutás)

„Chaplin bajuszkái/ őriznek ma mindent,/ mi Európa arcán/ még európai” (Majakovszkij) 

Két kefebajszú kis figura: Charlie Chaplin és Adolf Hitler. A harmincas években a világ két legismertebb embere. A legnépszerűbb és a leggyűlöltebb. A Jó és a Rossz, a Fehér és a Sötét bohóc küzdelme a világszínpadon. Az egyik üvölt, a másik nem hajlandó megszólalni. Aztán a Jó bohócnak ebből elege lesz – és pályáján először beszélni kezd.   

Báron György Balázs Béla-, Táncsics- és Nyakkendő Díjas filmkritikus, filmesztéta. 2021-ig a Színházi- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, jelenleg a FreeSzFE oktatója. A Magyar Filmkritikusok Szövetségének, a FIPRESCI magyar tagszervezetének elnöke.

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Popper terem

Férőhely: 30 fő

Jegyárak: normál 2000 Ft, diák/pedagógus 1500 Ft, támogatói 4000 Ft

18.00 ÉS 20.30 MENDEL PÉTER: FELHÍVJUK KEDVES NÉZŐINK FIGYELMÉT

Fapados kísérleti hipnózis

Mindent és semmit jelenteni.

Engedd meg magadnak, hogy elkezdj befelé fordulni!

G

Figyelj az apró részletekre!

Itt a tökéletesség egy cél.

Gyakran láthatlak álmaimban.

Ez most nem tudom, hogy önéletrajzi-e.

Liminalitás.

Ne nézz hátra!

E

Ki kell mozdulni az alapállapotból.

Alkotó, előadó: Mendel Péter

Technikai munkatárs: Lengyel Ákos “Papa”

A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Somló Dávid 

Külsős konzulens: Vass Imre

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Hudi Lászlónak, Vadas Zsófia Tamarának, osztálytárasaimnak, vendégtanárainknak, Szombathy Andrásnak, Dékán-Deák Csengének és Neked.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont, 1106 Budapest, Kerepesi út 87. – Budapest terem

Férőhey: 60 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

20.30 és 22.30 FODOR ORSOLYA: JOHANNA - PERFORMANSZ, TOKIO SUNRISE

látomás-lecture

Azt mondod, hogy szent vagyok

De nem vagyok

Hangokat hallok

De ez nem én vagyok

Nem vagyok Jeanne d’Arc*

*Jeanne d’Arc a mártírok, harcosok, vallásosságuk miatt kigúnyolt emberek védőszentje, akit a katolikus egyház máglyahalálra ítélt. Akit a katolikus egyház szentté avatott. Az emberek a halála után elkövetkező századokban szinte mindennek megpróbálták beállítani: démoni fanatikus, vallási titokzatosság, egy naiv, akivel tragikusan rosszul bánt a hatalom, a modern nacionalizmus megalkotója és ikonja, imádott hős, szent.

Szeretnék tulajdonságaimmal rád hasonlítani. Mit tegyek, hogy szent legyek? Vágjam rövidre a hajam? Öltözzek férfinak? Harcoljak mint te? A máglyahalál muszáj? Az nem elég ha teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam? 

Performatív én-gondolkodás a valláskárosultágról.

Alkotó, Előadó: Fodor Orsolya

Zene, hang: Sanna Bo 

Zenei munkatárs: Frank Tamás

Technikai munkatárs: Lengyel Ákos Papa

Grafika: Kovács Luca

Videós utómunka: Tóth Csongor 

A mentorok, akik célzottan segítették a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hód Adrienn, Vadas Zsófia Tamara

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hudi Lászlónak, Somló Dávidnak, Hoóz Annának, Juhász Majának, Simonyi-Lengyel Mirának, Sorosi Eszternek, Zellei Boglárkának, Jakus Csabának, valamint a Freeszfe Színház és performansz osztályának és mindenkinek, aki mesélt.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont, 1106 Budapest, Kerepesi út 87. – Medence

Férőhey: 12 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

TELTHÁZ MINDKÉT ELŐADÁSRA, MINDEN JEGY ELKELT!

20.30 és 22.30 LANSTYÁK ILDIKÓ: IDIL - PERFORMANSZ, TOKIO SUNRISE

„Harmincéves vagyok, és a barátnőim nagy része csodálattal nézi, ahogy a testük változásnak indul, növekedni kezd a pocijukban egy új lény. Az én szervezetem is változásnak indult az elmúlt hónapokban, és bennem is növekedni kezdett valami új…”

Az IDIL című előadás a testben jelen lévő elváltozásokat idézi meg, miközben mi, a résztvevők, finom limonádénk szürcsölése közben érzékelhetjük a levegőben kavargó emlékek és ízek felfordulását.

A testi elváltozások a jelenben hatnak az emberre. Általánosan elterjedt gondolat, miszerint a betegség gyökere a múltban keresendő. A jövő felé tekintve mégis felvetődik a kérdés: Mit nyer az ember a testi tünetei által? A kérdés nem csak abban áll, hogy mi betegítette meg a testet, hanem hogy miért az még mindig? 

Előadó: Lanstyák Ildikó

Technikai munkatárs: Lengyel Ákos “Papa”

A mentorok, akik célzottan segítették a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hudi László, Somló Dávid

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Vadas Zsófia Tamarának, Andrádi Eszternek, Kovács Lucának, Fodor Orsolyának, Mendel Péternek, Melykó Richárdnak, Tóth Csongornak, Berecz Zsuzsának, Sarah de Günthernek, Szabó Andornak, Pipei Borbálának, Molnár Leventének, Zier Tímea, Editnek, Istvánnak, Enikőnek és Zoltánnak.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont, 1106 Budapest, Kerepesi út 87. – Kültér

Férőhey: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft